Feladta nagyívű vízióját az Orbán-kormány
Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Reutersnek azt mondta, hogy 3-3,5 százalékos növekedéssel számol a kormány a 2013-15-ös időszakban. A Széll Kálmán-terv előtt még 5 százalékos növekedésről beszélt a gazdasági tárca.
A magyar költségvetési kiigazítási program célja az volt, hogy csökkentse a költségvetési hiányt és feltételezi, hogy 3-3,5 százalékos növekedés lesz 2013-ra, mely jóval alulmúlja a korábbi kormányzati konszenzust – mondta Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára kedden a Reuters hírügynökségnek. A kormányzat korábbi előrejelzését, mely 5 százalékos gazdasági növekedéssel számolt a 2013-2015-ös időszakra több közgazdász és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is azzal a kritikával illette, hogy túl optimista. A további biztonságos tervezés miatt számolunk konzervatívabb növekedési prognózissal – indokolta a
Világgazdaság szerint Kármán a növekedési kilátások visszavágását.