Tiltakozó levelet vitt a szakszervezeti szövetség Ádernek, de ha az államfő nem lép a rabszolgatörvény ellen, a sztrájk sem kizárt

2018. december 15., 13:30

Szerző:

A munka törvénykönyvének módosítása ellen tiltakozó levelet adott át a Köztársasági Elnöki Hivatalnak a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szombaton Budapesten. Kordás László a levél átadásakor tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a törvénymódosítás parlamenti elfogadásával az államfő kezébe került a döntés.

Az államfőnél tiltakoztak a szakszervezetek a túlóratörvé Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke nem zárta ki a sztrájkot, ám egyelőre a köztársasági elnökön (lenne) a sor
Fotó: MTI/Soós Lajos

A munkavállalói érdekképviselet azt szeretné, hogy Áder János ne írja alá a törvénymódosítást, a munka törvénykönyvének egészéről kezdődjön társadalmi egyeztetés, a szakszervezetek pedig a kormánnyal tárgyalhassanak.

Ha az államfő nem küldi vissza az Országgyűlésnek a törvénymódosítást, annak hatályba lépésével a munkahelyeken folytatódnak a tiltakozások – közölte Kordás. A szakszervezeti szövetség vezetője a tartós sztrájkok lehetőségét sem zárta ki, ha nem veszik figyelembe a követeléseiket.

Az államfőnél tiltakoztak a szakszervezetek a túlóratörvé Kordás László és Horváth Csaba, a Vasutas Szakszervezet alelnöke a Sándor-palotánál, mielőtt a munka törvénykönyvének módosítása ellen tiltakozó levelet adtak át Áder János munkatársainak
Fotó: MTI/Soós Lajos