Magyar Péter is megszólalt Till Tamás meggyilkolásáról: ezt követeli a kormánytól
A 11 éves korában meggyilkolt Till Tamás ügye Magyar Pétert is felháborította.
Ahogyan arról lapunk is beszámolt július 30-án, egy Baja melletti tanyán találták meg a 11 éves Till Tamás holttestét. A kisfiúnak 24 évvel ezelőtt veszett nyoma, a szülők pedig az utolsó pillanatig bíztak a csodában, hogy gyermekük egyszer még élve kerül elő. Azonban a nyáron minden reményük szertefoszlott, ugyanis Tamás holttestére az említett helyszínen, bebetonozva bukkantak rá. A DNS vizsgálat pedig minden kétséget kizáróan igazolta, a 24 éve eltűnt gyermek földi maradványai kerültek elő. Most pedig újabb fordulatot vett az amúgy is drámai ügy, ugyanis az is kiderült, ki ölte a a kisfút. Az elkövető azonban nem büntethető. A felháborító eset kapcsán Magyar Péter, a Tisza párt elnöke is megszólalt.
Nem lehet büntetni
Till Tamás halála tragikus. Egy ártatlan gyermek vesztette életét egy végzetes tavaszi napon, a szülők pedig évtizedeken át nem tudták, fogalmuk sem volt róla, mi történhetett a gyermekükkel. Az utolsó utáni pillanatig bíztak abban, hogy Tamás egy nap élve és egészségesen kerül elő, azonban sajnos ez nem adatott meg nekik. Idén nyáron hatalmas fordulat állt be az ügyben, ugyanis egy Baja melletti tanyán találtak egy holttestet, nem sokkal később pedig bebizonyosodott, Till Tamás az. Az ügyben akkor sajtótájékoztatót tartott a rendőrség, egy ideig pedig úgy lehetett tudni, a feltételezett elkövető meghalt. Most viszont kiderült: a gyilkos bizony életben van, viszont mivel borzalmas tette idején mindössze 16 éves volt, jelenleg nem büntethető. Mint megírtuk 1993. május 15. óta az emberölés büntethetősége a felnőttek esetében nem évül el, a fiatalkorúaknál azonban legfeljebb tizenöt éves büntetés szabható ki, ami a Till Tamás-ügyben 2015-ben lejárt, a gyilkost, F. Jánost így nem gyanúsították meg, tanúként szerepelt a vizsgálatban, és szabadon távozhatott a rendőrségről.
Részletes vallomást tett
A férfi már korábban is tett tanúvallomást Till Tamás ügyében, akkor azt mondta a nyomozóknak, hogy a tanya, ahol a holttest előkerült egy V. József nevű férfié volt, aki rendszeresen foglalkoztatta az egyik bajai szakképző iskola kollégistáit, köztük F. Jánost is. F. János állította, egykori társa, K. Róbert mondta el neki, hogy segített V. Józsefnek a holttest bebetonozásában, azt követően, hogy a férfi megfenyegette, valamint pénzt adott a hallgatásáért. F. János friss vallomása szerint viszont sem K. Róbert, sem pedig V. József nem tudtak arról, hogy ott van a gyermek holtteste. F. János részletes beismerő vallomásában elmondta, 2000. májusában puszta kézzel bántalmazta a 11 éves kisfiút, majd egy ácskapoccsal agyonverte. Ezután talicskába tette a gyerek holttestét, majd áttolta a melléképületbe, és elásta, tudva, hogy a tanya tulajdonosa le akarja azt betonozni. A drámai ügy pontos részletei ebben a cikkünkben olvashatók.
Megszólalt Magyar Péter
A még tragikusabb fordulatot vett ügy alaposan felháborította a közvéleményt, Tamás szülei is úgy vélik, képtelenség, hogy csak úgy, büntetlenül meg lehet ölni egy gyereket. Hasonlóan gondolja Magyar Péter, a Tisza párt elnöke is, aki Facebookon közzétett posztjában azt írta:
„Felfoghatatlan, hogy ilyen megtörténhet hazánkban!”
„A TISZA Párt követeli, hogy a kormány azonnal nyújtson be jogszabály-módosítást, hogy ilyen soha többé ne fordulhasson elő, egy gyilkosság büntethetősége fiatalkorúak esetén se évülhessen el. Egy normálisan működő országban egy gyilkosság nem maradhat büntetlenül!”
– tette hozzá.
(Kiemelt képünkön Magyar Péter, Fotó: Facebook)