A járvány miatt nagyobb béremelést követel a Tesco dolgozóit képviselő szakszervezet

Az inflációt meghaladó mértékű, a külföldi hasonló pozíciókhoz közelítő összeget szeretnének elérni.

2021. január 28., 07:36

Szerző:

Idén országos mintára nehezen juthatnak egyezségre a felek a legnagyobb kereskedelmi szereplőnél februárban kezdődő bértárgyalásokon, mivel a tescós munkavállalók szeretnék, hogy a Coviddal járó bolti többletterhelés is érvényesüljön az idei alapfizetésekben. A szakszervezet az inflációt meghaladó mértékben, a külföldön azonos munkakörökben jellemző magasabb fizetésekhez közelítő összegekkel lenne elégedett - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke, Bubenkó Csaba a lapnak elmondta: a 12-13 ezer embert foglalkoztató Tesco februárban kezdődő bértárgyalása a leginkább mérvadó iparági szinten, erre határozott elvárásokkal készülnek. Ezt annak kapcsán jelezte, hogy megszületett az országos egyezség a februártól érvényes, négyszázalékos minimálbér- és garantált bérminimum-emelésekről, illetve a későbbi egyszázalékos emelés lehetőségéről.

Bubenkó Csaba rámutatott: a naponta több millió magyart kiszolgáló fogyasztásicikk-értékesítésben az elmúlt évek bérfejlesztései után egyes árukörökben még mindig átlag alatti a pult mögött állók, a pénztárosok, az árufeltöltők havi fizetése, amely viszont szavai szerint a koronavírus éve után újabb szempont szerint méretik meg. Várhatóan a Tescónál is négy százaléknál magasabb emelési igénnyel indul a 2021-es licit.

Kiemelte, hogy az élelmiszerboltokban a Covid okozta válság ellenére is van realitása az alapbérek infláció fölötti emelésének, amire nagy szükség is van. Jelezte, hogy általános céljuk azt elérni, hogy megszűnjön a több helyütt jellemző kettős mérce az azonos munkakörök fizetései között, azaz a multik ne tudják alulfizetni a magyar munkavállalókat a nyugaton alkalmazott fizetésekhez képest, ugyanis korábban húsz-harminc százalékos bérkülönbségeket is találtak az érdekvédők.

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.