A kormány döntése értelmében minden településen lesz ATM, ám nem mindegy, hogy melyik automatában veszi fel a készpénzt!
A melegedő klímához alkalmazkodva a korábban csak élelmiszerekben előforduló kenyérbogár most a történelmi pannonhalmi könyvtárat is megtámadta. A kár súlyos, a fémrágó bogarat nehéz irtani.
Egy idei szabályozás szerint percek dönthetnek arról, hogy jár-e a pénz vagy sem.
Kapu Tibor a második magyar űrhajós, most kiderült, hogy pontosan mennyibe került az utazás.
Újabb rettegett betegség ütötte fel a fejét, a bőrcsomósodáskór miatt már a Nébih is figyelmeztette az állattartókat.
2011. december 22., 17:26
„Két napja a magyar médiahatalom betiltotta a Klubrádió működését” – mondta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján a csatorna elnök-vezérigazgatója. Arató András véleményét azzal indokolta, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa nem a nyilvánosság előtt hozta meg döntését.
2011. december 22., 16:23
Pénteken a parlament olyan törvényeket fogadhat el, amelyek kivezetik Magyarországot a parlamentáris demokráciák sorából az LMP szerint. A párt nyílt levélben kéri az összes parlamenti képviselőt, hogy ne fogadják el a választójogi és a pénzügyi stabilitási törvényt, és tüntetésre hívja a demokrácia lebontása ellen tiltakozókat.
2011. december 22., 15:20
Húszmilliárd forintos többlettámogatást kapnak még az idén az önkormányzatok - közölte a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára a csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
2011. december 22., 14:04
A befektetési ajánlású magyar adósosztályzat immár két hitelminősítő által bejelentett megvonásának várható technikai következményei "negatívak lesznek, de nem hatalmas mértékben" - jósolták csütörtöki helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
2011. december 22., 13:32
Két tüntetést hirdettek csütörtökön 16 órára a Pollack Mihály térre: a kiretusálási botrány óta a tisztességes közmédiáért éhségsztrájkolók a Médiatanács Reviczky utcai székházához vonulva petíciót kívánnak átadni Szalai Annamáriának. A Klubrádió megszüntetése ellen tiltakozókat is ugyanide várják.
2011. december 22., 12:14
Üdvözölte az Alkotmánybíróság határozatát az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-képviselője egy szerdán Bécsben kiadott közleményében, egyben további változtatásokat szorgalmazott és aggodalmának adott hangot a Klubrádió frekvenciájának újraosztása miatt.
2011. december 22., 12:06
Kitiltották az Index újságíróit az Országházból a „Boldog Karácsonyt, magyar demokrácia!” című Indexvideó miatt, amelyben Plankó Gergő és Tamás Bence Gáspár a Parlament tereiben énekelve és táncolva adott elő egy rendszerkritikus dalt.
2011. december 22., 10:31
A városvezető szerint "olyan a világon nincs, hogy vagy az állam nem ad komoly forrást a fővárosi, nagyvárosi tömegközlekedés finanszírozására, vagy pedig nem kap a város bevételi forrásteremtési lehetőséget”.
2011. december 22., 09:24
Immár két hitelminősítőnél kerültünk a bóvli kategóriába: a Moody's után szerdán a Standard & Poor’s is megvonta a befektetési ajánlású államadós-osztályzatot Magyarországtól. Sajtóhírek szerint a Fitch is leminősítésre készül, erről már értesítette a magyar kormányt.
2011. december 22., 08:35
A támadást a tiszakerecsenyi általános iskolában kiépített videó-rendszer rögzítette, így a nő hiába tagadta a bűncselekmény elkövetését.
2011. december 22., 07:09
Az MSZP szerint az a politika, amit az Orbán-kormány folytat, az a teljes ellehetetlenülés felé viszi a magyar társadalmat.
2011. december 21., 22:02
A meteorológiai szolgálat szerint nem lesz nagyobb mennyiségű hó karácsonykor, szombaton inkább keleten fog havazni, a Dunántúlon eső várható.
2011. december 21., 20:34
A Fidesz néppártként magába olvasztotta a középjobbot, ám szellemisége és értékei nem egyeznek meg a nyugat-európai konzervatív pártokéval. A néhai miniszterelnök fiával a nemrég megnyílt, Antall Józsefről elnevezett tudásközpontban beszélgettünk. LAMPÉ ÁGNES interjúja.
2011. december 21., 18:55
Esterházy Péter a Kölni Egyetem vendége. Az író Németországban is jól ismert, Harmonia Caelestis és Javított kiadás című regényeiért korábban megkapta a német könyvszakma jelentős Béke-díját. Esterházy „literátorként”, kultúrák közvetítőjeként vesz részt a nagy egyetem Morphomata nevű programjában: előadásokat, írói műhelygyakorlatot tartott. A város vezető napilapja, a Kölner Stadt-Anzeiger, nem csak írói munkásságáról kérdezte a jeles vendéget, hanem – elsőrendűen – hazája politikai helyzetéről.
2011. december 21., 17:37
Nem tudni, milyen ajándékkal készül az ünnepekre a forradalmi kabinet, de egy biztos: „az egyes számú fősarkalatos”, a választási törvény nem hiányozhat a fa alól. Sokan ezt máris egy meglepetésszerű, előrehozott választás előjátékának tartják, de ez fantazmagória. A magyar képviselőtől „alkatilag idegen” a négyéves mandátum (és a tiszteletdíj) könnyelmű kockáztatása. Annál is inkább, mivel az eddig tárgyalt törvényváltozat 2014-ben valóságos politikai vérfürdőt sejtet a képviselői padsorokban. A létszámot megfelezik (199), a győztes pártot premizálják, a veszteseket hazavágják, a választókerületeket átszabdalják a jobboldal választási igényei szerint. A kétfordulós rendszer már a múlté. Ráadásul „bejönnek a magyarok”, ezúttal a határon túlról. 150-200 ezer testvéri vendégszavazó próbálja majd befolyásolni az anyaország sorsát. Ha minden úgy marad, ahogy a részletes vitában láttuk, 35 százalék elég az áhított kétharmadhoz. A készülő választási törvény csapdái között BUJÁK ATTILA próbált eligazodni.
2011. december 21., 17:18
Az LMP szerint a Médiatanács kedden "gyalázatos" döntést hozott, amikor elvette a Klubrádió fővárosi frekvenciáját – jelentette ki szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely. A frakcióvezető-helyettes hozzátette: ezek után mindenki számára egyértelmű, hogy a testület "nem a sajtószabadság, hanem a Fidesz oldalán áll".
2011. december 21., 15:31
Az a politika, amit az Orbán-kormány folytat, az a teljes ellehetetlenülés felé viszi a magyar társadalmat. Orbán Viktor kormányának gazdaság- és
társadalompolitikája csúfosan megbukott. Az élet bármely területére tekintünk, fent nevezett állítást igazolva látjuk. Európában, mi magyarok
ítéljük meg a legkilátástalanabbul a helyzetünket és mi magyarok vagyunk a legborúlátóbbak a jövőt illetően - írja sajtóközleményében az MSZP.
2011. december 21., 13:41
December 20-án, dr. Geréb Ágnes egyéves házi őrizetének évfordulóján számos hazai és külföldi magánszemély és emberi jogi jogvédő, valamint szakmai szervezet létrehozta az "Igazságot Geréb Ágnesnek" Mozgalmat. A Mozgalom célja, hogy igazságot és egyenlő bánásmódot követeljen az orvosnő számára.