Tarlós szerint nem vállalható, hogy a Római-parton hetven hektár védelem nélkül maradjon

A Nánási út–Királyok útja nyomvonalon épülő védmű drágább is lenne.

2017. október 4., 08:27

Szerző:

A csillaghegyi öblözet árvízvédelménél nem vállalható, hogy a Nánási út–Királyok útja és a Duna-part közötti hetvenhektáros terület védelem nélkül maradjon – mondta Budapest főpolgármestere szerda reggel a TV2 Mokka című műsorában. Tarlós kifejtette, kezdettől azon megy a vita, hogy a partéltől körülbelül 200 méterre levő Nánási út–Királyok útja-nyomvonalon épüljön védmű, vagy a part mentén. Az előbbinek az lenne a következménye, hogy az 1914 óta beépülő hetven hektár teljesen védtelenül marad. Ezt a főváros és ő maga sem szeretné vállalni, különös tekintettel arra, hogy a szakvélemények többsége is azt támasztja alá, amit ők mondanak – jelentette ki a főpolgármester. Nem szeretnénk vállalni, merthogy felépítünk egy drága védművet, és hetven hektáron a világon minden védtelen marad – fogalmazott.

Emlékeztetett, hogy az árvízvédelmi beruházás több mint húszmilliárd forintba kerül.

A III. kerület javaslatáról szólva, amely szerint ugyancsak a part mentén, de a magántelkek kerítésének a nyomvonalában lenne a védmű, 6-8 méterrel feljebb, mint a jelenleg tervezett, Tarlós elmondta, az érintett nyolcvan magántelekből nyolc-tíz métert el kellene venni, és ennek a költségesebb és időveszteséggel járó változatnak akkor lenne értelme, ha a civilek is elfogadnák.