Tanári béremelés: nem csak az alapilletmény emelkedik

A béremeléssel nemcsak a tanárok alapilletménye emelkedett, hanem különböző pótlékaik és megbízási díjaik összege is – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

2024. február 10., 09:33

Szerző:

Rétvári Bence rámutatott: növekedtek az osztályfőnöki, az igazgatói, a munkaközösség-vezetői, az igazgatóhelyettesi, a tagintézmény-igazgatói, az intézményegység-vezetői, valamint a többlettanítási órák után járó díjak, továbbá a nemzetiségi, a gyógypedagógiai és a diabéteszpótlékok is. Az egyes fenntartók a teljes korábbi bértömeg 32,2 százalékkal növelt összegét kapták meg januártól, így a tanári pótlékokat is összességében ugyanolyan mértékben emelhették, mint az alapilletményt – áll a közleményben.

Az államtitkár hangsúlyozta, a pótlékok emelése azért is fontos a kormány számára, mert a többletfeladatot vállalók esetében ennek a többletnek meg kell jelennie jövedelmük emelkedésében.

A béremelés célja, hogy a gyerekek nevelése és oktatása minél magasabb színvonalú legyen, minél életrevalóbban végezzék el az iskolát - tette hozzá Rétvári Bence.

Leszögezte: a gyerekekkel többet foglalkozó tanároknak többet kell keresniük.

Az illetményemelés után a tankerületi iskolákban a tanárok bére átlagosan 652 530 forintra nőtt, az igazgatói illetmény pedig átlagosan 1 018 403 forintra emelkedett – írta az államtitkár.

Kitért arra is, hogy a kormány a költségvetésben létrehozott egy 340 milliárd forintos tanárbéremelési alapot, amelyet teljes egészében a tanárok és az óvónők béremelésére kell fordítaniuk a fenntartóknak.

A pedagógusok bére MA-végzettség (vagyis mesterképzésen szerzett diploma) esetén további 2 százalékkal, hiányszakot oktatók esetén további 4 százalékkal nőtt, azok a pedagógusok pedig, akik hátrányos helyzetű térségben, osztályban tanítanak, 20 százalékos többletjuttatásban részesültek – ismertette Rétvári Bence.

Megjegyezte, ezzel is az érintettek gyerekekért végzett többlet-erőfeszítéseit ismeri el a kormány.

A kormány kiemelt célja a tanári hivatás anyagi és erkölcsi megbecsülése, ezért döntött a valaha volt legnagyobb mértékű tanárbéremelés megvalósításáról – közölte az államtitkár.

140 ezer tanárt érint a béremelés

„Összesen 140 ezer köznevelésben dolgozó pedagógust érint a béremelés, közülük 80 ezer tanár állami fenntartású iskolában dolgozik” – mondta a Klebelsberg Központ elnöke a Mandinernek. Hajnal Gabriella elmondta: a Klebelsberg Központ a jogszabályoknak megfelelően alapvetően egységes elosztási mechanizmusról döntött, ennek megfelelően a novemberi bérhez képest a gyakornokok 32,2 százalékos, a Pedagógus I kategóriába tartozók 31,2 százalékos, a Pedagógus II-be tartozók pedig 29 százalékos emelést kapnak, míg a mesterfokozatúak 21,1 százalékos pluszt.

A mostani emelésnek köszönhetően a pályakezdők legkisebb bére gyakornokként bruttó 528 800 forint, az I. kategóriában legkevesebb 538 ezer forintot, a II. fokozatban 555 ezer forintot kereshetnek az oktatók és nevelők, míg a mestertanár fizetése 630 ezer forintról indul, a kutatótanárok bérének alsó határa 750 ezer forint – részletezte az elnök.

A sajtóban megjelentekről, miszerint akad olyan tanár, akinek csupán párszázalékos emelés jut, azt mondta, hogy a központhoz nem érkezett ilyen jelzés, „márpedig mi csak konkrétumokkal tudunk foglalkozni”. Hozzátette: olyan előfordult, hogy valakinek nem vették figyelembe a januárban esedékes magasabb fokozatba lépését, vagy az iskola elmulasztotta egy egyetemi végzettség megszerzésének bejelentését. „Ám ezek hibák, amiket ki lehetett – és ki is kellett – javítani; ez meg is történt. Más fenntartók nevében nem nyilatkozhatok, de „nálunk az imént vázolt számok az érvényesek” – mondta az elnök. Ő maga annak a híve, hogy a következő évben esedékes, nagyjából húsz százalékos újabb emelést már jóval differenciáltabban oszthassák ki – mondta.

Erről itt írtunk bővebben.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó Pixabay)