Végre lépett a minisztérium a nyugdíj előtt tanárok ügyében

Lépett a Belügyminisztérium a nyugdíj előtt álló pedagógusok kapcsán: elismerték a korábbi méltánytalanságot.

2024. február 7., 08:46

Szerző:

A nyugdíjba vonuló tanárok helyzetével kapcsolatban korteskedéssel vádolták meg a Népszavát, pedig amint azt írják, az ő közbenjárásuk nyomán kaptak fizetésemelést a nyugdíj előtt álló pedagógusok is. 

A Népszavával azt közölte a Belügyminisztérium (BM), hogy nem vitatja a tankerületek, mint munkáltatók alapos megfontoláson alapuló döntési jogkörét. Ebben az Orbán-kormánynak vagy a tárcának nem szükséges semmilyen álláspontot kialakítania. Ezt azután közölték a lappal, miután az RTL Híradó értesülései nyomán arról érdeklődtek, hogy több tankerületi központban is tiltott azoknak a tanároknak a visszavétele, akik tavaly nem írták alá az új szerződésüket a státusztörvény alapján.

Amint az a lap írja, tankerületeket felügyelő Klebelsberg Központ (KK) elnöke, Hajnal Gabriella úgy nyilatkozott a Mandinernek: a korábban távozó tanárok most a béremelés miatt „visszasomfordálnának” az iskolarendszerbe. 

A BM is elismerte azt, hogy a munkáltatók, a tankerületi központok számára nem tiltja jogszabály, hogy munkaviszonyt létesítsenek azokkal a pedagógusokkal, akik nem fogadták el az új pedagógus életpálya törvény szerinti jogviszonyváltást, ám úgy gondolják a munkáltató szabadon dönthet arról, hogy kivel kíván foglalkoztatási jogviszonyt kötni. Ezen kívül hozzátették: 2023. szeptember 15. és 29. között 1215 pedagógus nyilatkozott arról, hogy nem fogadja el az új jogviszonyt és a várható idei jelentős béremelés ellenére saját maga döntött arról, hogy a továbbiakban nem kíván a köznevelésben dolgozni, döntésükről pedig „esetenként pedagógushoz méltatlan formában és módon nyilatkoztak” – írja a lap.

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szerint kicsinyes bosszú a tankerületektől, hogy egyetlen állami iskolában sem engednék tanítani a státusztörvény miatt korábban felmondott tanárokat. Álláspontja szerint ez ráadásul nemcsak az esélyegyenlőséget sérti, hanem a gyermekek minőségi oktatáshoz való jogát is – írja a Népszava.

Viszont történt mégis valamiben előrelépés, hiszen amint azt a Népszava megírta, a januári béremelésből kifelejtették azokat a pedagógusokat, akik idén nyugdíjba mennek, és hamarosan megkezdik, vagy már tavaly elkezdték felmentési idejük letöltését – mégpedig azért, mert ők a közeli nyugdíjazásuk miatt nem kerültek át a státusztörvény hatálya alá, ezt felismerve döntött úgy a BM, hogy: a nyugdíjba vonuló pedagógusok méltatlan helyzetbe kerültek, ezért nekik is jár a fizetésemelés. 

A PDSZ is megszólalt a nyugdíj előtt álló pedagógusok ügye kapcsán

Amint arról korábban beszámoltunk a  Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete az egyeztetések fontos eredményének tartja, hogy a felmentési idejüket töltő pedagógusok bére is emelkedhet.

A nyugállományba vonuló pedagógusok is kapnak fizetésemelést – közölte a Belügyminisztérium kedden. Az érintetteket a tankerületek tájékoztatták. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezet (PDSZ) a szakszervezeti egyeztetések fontos eredményének tartja, hogy a belügyminiszter belátta, a felmentési idejüket töltő, többségükben nyugdíjba készülő pedagógusok sem maradhatnak ki a béremelésből. Tudatták azt is, hogy az érintetteket a tankerületek tájékoztatták a miniszter döntéséről.

Mint arról korábban beszámoltunk, sok a kérdőjel a tanári fizetésemelés körül: van, aki csak 3 százalékot kapott, másnak megvan a 32 százalék. Sem az igazgatók, sem a tanárok nem tudják, hogy pontosan mi alapján számolták ki a fizetéseket a tankerületek, fenntartók. Ráadásul van olyan pedagógus, akinek a bére a 32 százalékos fizetésemeléssel együtt is éppen csak átlépte a nettó négyszázezres fizetést, mindezt sokévi munkaviszony után, közel a nyugdíjhoz. 

(Kiemelt képünkön: Diákok, tanárok és szülők tüntetnek Budapest belvárosában a tanártüntetésen 2022. október 05-én. Fotó: KISBENEDEK ATTILA / AFP)