A Magyar Hangnak adott interjúban Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija értékelte a Sorsok Háza projekt kormányzati elkaszálását, a magyar zsidó felekezetek közötti feszültségeket, valamint Izrael jelenlegi háborús helyzetét és a nemzetközi kritikák jogosságát is.
Az elektromos rollerek egyre fontosabb szereplői a közlekedésnek, ezért a rendőrség tisztázott pár szabályt.
Kapu Tibor és társai indulását már sokadik alkalommal halasztják el, most újabb lehetséges indulást jelentettek be.
Agyevő amőba miatt halt meg egy gyermek Párkányban, most az orvos elmondta, hogy mit kell tudni a fertőzésről.
A Nyugati pályaudvar átmenetileg nem elérhető egyes vonatokkal.
2009. július 14., 21:50
A nemzetközi gazdasági válság kezelésének témakörét tartja az egyik kiemelt feladatnak Bokros Lajos (MDF) európai parlamenti tevékenységében az elkövetkező hónapokban.
2009. július 14., 21:06
Újabb három embert vett őrizetbe a Budaházy-csoportból terrorcselekmény bűntette és más bűncselekmény miatt a Központi Nyomozó Főügyészség kedden; ők többek között azzal gyanúsíthatók, hogy Kóka János SZDSZ-es politikus házára Molotov-koktélokat dobtak - közölte a szervezet az MTI-vel.
2009. július 14., 19:34
A kórházaknak kifizetett pénz nem kevesebb az elmúlt hét hónapban, mint az előző év ugyanezen időszakában; ebben a helyzetben biztonságban érezhetik magukat a betegek - írta az Egészségügyi Minisztérium kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2009. július 14., 18:30
Oszkó Péter pénzügyminiszter rendkívüli felmondással szünteti meg Tátrai Miklós, az MNV Zrt. vezérigazgatójának megbízatását, és ezt kedden személyesen közölte vele. "A pénzügyminiszter döntését többek között azzal indokolta, hogy az MNV Zrt. törvény szerinti működéséhez szükséges szabályzatok, illetve a működéséről szóló beszámolók rendre késedelmesen, több esetben nem a jogszabályi előírásoknak megfelelő tartalommal készültek el" - áll a Pénzügyminisztérium közleményében. Mivel Tátrai munkaviszonyát a pénzügyminiszter rendkívüli felmondással szüntette meg, ezért a jogszabályi előírások szerint számára végkielégítés nem fizethető. A távozó vezérigazgató utódlásáról a pénzügyminiszter a közeljövőben dönt.
2009. július 14., 18:10
Zánkán, a volt úttörőtáborban fesztiváloznak szerdától egy hétig a világ baloldali fiataljai: mintegy hetven országból több mint 3.000 résztvevőre számít a Szocialista Ifjúsági Internacionálé (IUSY) - nyilatkozta Varga László, a fesztivál egyik szervezője, a Societas-Új Mozgalom elnöke, szocialista országgyűlési képviselő az MTI-nek kedden.
2009. július 14., 18:10
Egyre riasztóbb híreket hallani az új típusú influenza vírus terjedéséről, a járvánnyal kapcsolatos előrejelzésekről. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelzése szerint közel 100 ezer fertőzöttet tartanak nyilván. A várakozások szerint Európában minden 5. ember valamiképp kapcsolatba fog kerülni a vírussal. Hazánkban július 11-ig 26 beteget regisztráltak. Újabb információ egyelőre nincsen
2009. július 14., 17:27
Közös nyilatkozatban tiltakoztak a szlovák nyelvtörvény ellen a magyar parlamenti pártok ifjúsági szervezetei Szlovákia budapesti nagykövetsége előtt kedden.
2009. július 14., 16:59
Az Országgyűlési képviselők trükközéssel megpróbáltak a költségtérítésükről szóló népszavazás elé menni, és nyomást gyakoroltak az Alkotmánybíróságra (Ab) - jelentette ki Seres Mária, a népszavazás kezdeményezője.
2009. július 14., 16:38
Nyomozást rendelt el a BRFK törvény vagy más hatósági rendelkezés elleni izgatás és egyesülési joggal való visszaélés vétségének megalapozott gyanúja miatt a Jobbik múlt szombati, Szabadság téri demonstrációjával kapcsolatban - közölte honlapján kedden a rendőrség.
2009. július 14., 15:56
A csehek kétharmada továbbra is ellenzi, hogy az Egyesült Államok Csehországba telepítse tervezett rakétavédelmi pajzsának radarállomását - derült ki abból a felmérésből, amelynek eredményét kedden tették közzé Prágában. Olyan ez, mint anno a csukamájolaj: mindenki utálta.
2009. július 14., 15:48
Kiskunhalas polgármestere kedden felmondta a helyi Semmelweis kórház működtetésére 2004-ben kötött szerződést az önmaga ellen felszámolást kérő HospInvest Zrt.-vel. Várnai László (MSZP) elmondta: az ellátási-, a beruházási- és a közhasznúsági szerződést is felmondta augusztus 31-ei átvétellel, miután Kollányi Gábor, a HospInvest Zrt. elnöke hétfőn hivatalos levélben értesítette arról, hogy nem tudják teljesíteni a kórház működtetésére vonatkozó szerződésben foglaltakat. Kiskunhalas szocialista-szabaddemokrata többségű önkormányzata 2004. július elsején adta át a magánbefektetőnek a városban és környékén 130 ezer beteg ellátását biztosító kórház működtetését.
2009. július 14., 15:19
Már a hónap végén, július 28-át követően könnyítéseket kaphatnak a nehéz helyzetbe került lakáshitelesek, miután az Európai Bizottság jóváhagyta a magyar lakáshitel-támogatási programot - mondta Alexa György, az MSZP országgyűlési képviselője.
2009. július 14., 14:26
A Demokratikus Hálózat, a Societas Új Mozgalom és Török Zsolt, MSZP-s képviselő sajtótájékoztatót tartott a Fidesz székháza előtt hétfőn, az úgynevezett „Fótigate” botránnyal kapcsolatban. Megkérdeztük Galba-Deák Ádámot, a DH elnökét: mit vár a látványos sajtótájékoztatótól? Megszűnik a korrupció?
2009. július 14., 11:41
Lemondott tisztségéről és a pártból is kilépett Jüttner Csaba, a Szabad Demokraták Szövetségének Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke - jelentette be Kiss Gyula, a párt nyírségi szervezetének alelnöke.
2009. július 14., 10:41
A "békés együttélésről" szóló megállapodást írtak alá az erdélyi Csíkszentkirály település roma és magyar közösségei.
2009. július 14., 09:31
A Jobbik tíz éve ifjúsági közösségként jelent meg egyetemeken és főiskolákon. A legújabb közvélemény-kutatások szerint a pártot választók 14 százaléka adná rá a voksát. Ők azok, akik szimpatizálnak a múlt héten másodfokon is betiltott Magyar Gárdával, s akár testükkel védelmezik annak tagjait s a közéjük kuporodó pártelnököt. Egy antidemokratikus elveket valló párt fejlődéstörténete a demokráciában. KRUG EMÍLIA írása.
2009. július 14., 09:29
Elutasította a kereszténydemokrata Mádly Zsolt keresetét a Pest Megyei Bíróság, mondván, a fóti polgármester nem "perképes" saját beadványa tárgyában, nem kezdeményezheti az általa felsorolt korábbi döntések hatályon kívüli helyezését - írta keddi számában a Népszabadság.
2009. július 14., 08:55
Sztrájkra készülnek az APEH-nál, mert az adóhivatal dolgozói augusztusban szinte biztosan nem kapják meg esedékes prémiumukat - írta a keddi Magyar Nemzet.