Nagyot durrant a HospInvest lufija
Kiskunhalas polgármestere kedden felmondta a helyi Semmelweis kórház működtetésére 2004-ben kötött szerződést az önmaga ellen felszámolást kérő HospInvest Zrt.-vel. Várnai László (MSZP) elmondta: az ellátási-, a beruházási- és a közhasznúsági szerződést is felmondta augusztus 31-ei átvétellel, miután Kollányi Gábor, a HospInvest Zrt. elnöke hétfőn hivatalos levélben értesítette arról, hogy nem tudják teljesíteni a kórház működtetésére vonatkozó szerződésben foglaltakat. Kiskunhalas szocialista-szabaddemokrata többségű önkormányzata 2004. július elsején adta át a magánbefektetőnek a városban és környékén 130 ezer beteg ellátását biztosító kórház működtetését.
A vállalt befektetések csak egy részét tudta teljesíteni az üzemeltető magántársaság, ezért a már Fidesz többségű önkormányzat 2008-ban egy külső céget bízott meg a szerződések áttekintésével. A cég által készített jelentés következményeként a HospInvest és az önkormányzat között létrejött szerződést módosították.
A magánszemélyek tulajdonában lévő HospInvest Zrt. 2000-ben alakult, és 2004-ben vette át az első kórházat, a kiskunhalasit – írta az MTI.
A HospInvest tulajdonosai a múlt pénteki közgyűlésen döntöttek arról, hogy a csődvédelem helyett felszámolást kérnek. A cégcsoport áprilisban kért csődvédelmet maga ellen, ami augusztus közepéig fizetési moratóriumot jelentette volna számára. Ennek törvényi feltétele, hogy a moratórium időszakában meglegyen a pénzügyi egyensúly, azaz a bevételek fedezzék a kiadásokat. Miután a cégcsoport ezt nem tudta teljesíteni, a felszámolási kérelem mellett döntött.
A felszámolás ideje alatt az egészségügyi intézmények közfinanszírozását a felszámoló látja el. A HospInvest által üzemeltetett kórházak működtetését önkormányzati cégek veszik át.