Szokatlanul súlyos bűncselekmény – Budapesten kattant a bilincs
Január végén, Kiskőrösön csapott le az a rablópáros, amelynek tagjait most fogta el a rendőrség – számolt be a .
A rablók símaszkban, fegyverrel törtek be egy helyi házaspár otthonába, az asszonyt kisebbik gyermek szeme láttára meg is ütötték.
Szokatlanul súlyos bűncselekményről lévén szó, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr- Főkapitányság kiemelten kezelte az ügyet és nyomozócsoportot hozott létre a felderítésére. "Egy család otthonában történt a súlyos bűncselekmény és erre eddig nem nagyon volt példa" – fogalmazott a rendőrségi szóvivő.
Az egyenruhások végül a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársaival közösen, a fővárosban fogták el előbb a fiatalabb, 38 éves, majd az idősebb, 48 éves elkövetőt. A hatóság mindkét akció helyszínén több, a rablásból származó értéktárgyat talált.
A két gyanúsított kihallgatása és az ügy részleteinek felderítése folyamatban van, a fiatalabb gyanúsított már elismerte a bűncselekmény elkövetését.