Szili: Szétesés kell az újjáépítéshez

Szakított az MSZP-vel és új pártot alapított Szili Katalin. A politikus a 168 Órának azt mondta: a szocialista párt nem volt igazán baloldali: szerinte nem lehet egyszerre a nyolcmilliós bankelnöki fizetés és a vidéken élő lecsúszottak érdekei mellett kiállni. Szili úgy véli: szét kell esnie valaminek ahhoz, hogy újat lehessen építeni. PUNGOR ANDRÁS írása.

2010. október 4., 15:36

- Nem korai temetni az MSZP-t?

– Nem tettem ilyet. Csupán kiléptem a pártból és a Szociális Unió elnöke lettem.

- Azt mondta, összeomlott a baloldal és a szocialisták vezetői méltatlanná váltak a választók bizalmára.

– Így van. Az elmúlt másfél évben lett volna idő arra, hogy változtassanak a politikájukon.

- De éppen néhány hónapja adták ki az ukázt: balra kell fordulni. Jelezték, a devizahitelesek problémáival akarnak foglalkozni, a szegényeket, a hátrányos helyzetűeket, a nyugdíjasokat képviselik majd. Pont azt tették, amit ön is régóta szorgalmazott. Ezért nem értem a döntését.

– Nem lehet egyszerre a nyolcmilliós bankelnöki fizetés és a vidéken élő lecsúszottak érdekei mellett kiállni. Én mondtam ki először, hogy zárjunk le egy időszakot és kezdjünk baloldali politikát folytatni, ám ez nem sikerült.

- Vagyis úgy érezte, nem változik semmi?

– Mindig következetes voltam, tartottam magam az elveimhez. A politikai baloldal nem jelent egyet a társadalmi baloldallal. Az előbbi vereséget szenvedett, az utóbbi képviseletében most új szerveződésre van szükség. Minőségelvű, gyűlöletmentes közéletet szeretnénk, és segíteni a párbeszédet. De a baloldal a nemzeti kérdéshez sem úgy viszonyult, ahogy az elvárható lett volna.

- Miért most lépett? Meg akarta várni a kampány végét?

– Mindig azzal vádoltak, hogy nem ezt a pártot szolgálom. Pedig lemondtam a házelnökségről, hogy egy mozgalommal segítsem az MSZP-t. Nem kértem helyet az országos listán, mert új arcokat szerettem volna látni a vezetőségben. Tettem a dolgomat, nem akartam a választások előtt lehetetlen helyzetbe hozni a pártot.

- Tehát most lépett és tagoltnak szeretné látni a baloldalt. De a szocdem és a balliberális szárny szétválása a Fidesz bebetonozását segítheti elő.

– Ön szerint milyen volt az MSZP politikai gyakorlata az elmúlt években?

- Azt akarja velem kimondatni, hogy nem volt baloldali?

– A szocialista párt inkább liberális gazdaság- és társadalompolitikát folytatott. A Fidesz-többség most önmagáért beszél.

- De maradjunk az alapfelvetésnél: a baloldal polarizációja Orbánék malmára hajthatja a vizet.

– Szét kell esnie valaminek ahhoz, hogy újat lehessen építeni.

- A pártból kilépett Krausz Tamás történész írt ehhez hasonlót: a két irányzatnak tárgyalásos úton, békében kellene elválnia egymástól, és koalícióban venni fel a harcot a jobboldallal.

– Nem olyan mondat, amit más ne talál hatott volna ki. Sosem árultam zsákbamacskát. A júniusi kongresszuson felálltam és arra kértem a küldötteket, mondjuk ki, milyen párt legyen az MSZP: szociáldemokrata vagy liberális. Nem kaptam választ.