Szevasz, Lajos bácsi!
Magyarországon első alkalommal mondta ki bíróság, hogy a hatalom hajléktalanok emberi méltóságát sértette meg. A zuglói önkormányzat ugyanis ledózeroltatta az engedély nélkül épített kunyhóikat. A romba döntött kalyibákkal együtt odaveszett tucatnyi ember minden „vagyona”. A Debreceni Ítélőtábla jogerős ítélete szerint az időközben megbukott Papcsák Ferenc vezette XIV. kerületi önkormányzat azért is törvényt sértett, mert saját érdekük képviseletét ellátni képtelen embereket hozott hátrányos helyzetbe. A sértetteket a perben a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda és A Város Mindenkiért csoport képviselte. A bírói döntés értelmében az érintetteknek összesen hárommillió forint kártérítés jár, plusz a kamatok. Motel Lajos csaknem 600 ezer forintra számít.
A hajléktalan Motel Lajos szemet vetett egy Mercedesre. Fehér színű a kicsike, természetesen furgon, a hátsó része könnyűszerrel átalakítható lakókocsivá. Lesz benne minden, amit ember kívánhat. Ágy, kis asztal, tűzhely, pici tévé. Az elektromos cuccot akkumulátorról működteti majd. Olyan aksit szeretne venni, amilyet a ledózerolt kunyhójában is használt, mert az soha nem ment tönkre. Persze kintről hozta, amikor még kamionsofőr volt.
Ha valamit, akkor az aksit biztos elmenekítette volna a romba döntött otthonából. Talán elvitt volna még néhány képet a szüleiről, meg apró emlékeket a három feleségéről. Nem érzelgős ember, ezért legjobban odaveszett aranyérmeit sajnálja, amelyeket még bokszolóként nyert, végül is többszörös magyar bajnok volt, mielőtt az utcára került. Badari Tibi, Török Gyuszi is jó barátja volt, legalábbis így emlékszik.
Persze felesleges már az emlékek mentésén ábrándozni, mert ami történt, megtörtént. Három éve, október közepén, egészen pontosan 18-án valamivel nyolc óra előtt elment melózni, és mire hazaért, már nem maradt semmije. A hatóság minden külön értesítés nélkül ledózeroltatta a hajlékát. Egyetlen óra alatt mindent elpusztítottak, ami élete 63 évéből megmaradt. Persze nem volt sok az egész, mert önpusztító életet élt, az biztos. Ivott, még börtönben is ült. Igaz, politikai ügy miatt: a hatvanas évek közepén ebben az országban nem lehetett ugrálni, szabadon pofázni. A rács mögött töltött évek alatt ezt meg is tanulta. Nemzetbiztonsági ügy volt az övé, ha kell, megmutatja a vádiratot is. Különben együtt ült valakivel, aki a rendszerváltás után közjogi méltóság lett, de a nevét tiszteletből nem említené. Motel Lajos végül amnesztiával szabadult, legalábbis így emlékszik. De erről többet nem szívesen mond, ez magánügy – a bíró is kimondta a tárgyaláson, hogy a hajléktalan is ember, van méltósága. Úgyhogy a börtön legyen magánügy, a következményeivel együtt: utána kezdett el inni.
Viszont a ledózerolt otthonáról kötelességből is nyilatkozik, hisz – tucatnyi társával együtt – mindenét elvesztette. Azon az októberi reggelen a gépek fülsiketítő zúgása miatt a hozzájuk tartozó két árva kutya, néhány macska is szétszaladt. Lehet, már el is pusztultak. Persze nem minden hajléktalan vesztette el mindenét, de ők talán még rosszabbul jártak. Azon a bizonyos reggelen, a rombolás napján ugyanis néhányan munka helyett vagy munka híján otthon maradtak. Ők megmenthették a személyes holmijukat – kaptak rá fél órát –, de végig kellett nézniük kunyhójuk pusztítását. Nem is bírták sírás nélkül.
Egyik társuk, Anna ma is sír, mert az élettársa, Karcsi annyira elkeseredett, hogy bele is halt a kalyiba elbontásába. Hivatalosan tüdőgyulladást diagnosztizáltak nála, de ők mind tudják, nem bírta elviselni, hogy évtizedes guberáló munkájának eredményét törvényesen el lehet takarítani. Karcsi a Myrai Szent Miklós Keresztény Egyház hajléktalanszállóján lett beteg. Minden társuk oda került, azt mondják, nem embernek való hely.
Amióta földönfutó lett, Motel Lajos is a Myrai szállásán húzza meg magát. Azt mondja, ő zsidó, tudja, hogy még a munkaszolgálatban is emberségesebbek lehettek a körülmények. Mert itt csak az asztalra borulva tud aludni, feje alatt az összes vagyona, fél, hogy elviszik. Kényelmetlen otthonát, mind az egy négyzetmétert szívesen megmutatná Rozgonyi alpolgármesternek meg a többi „elegáns” úrnak: a közterület-felügyelőknek meg a hat-nyolc fegyveres rendőrnek, aki a kapitányát elkísérte a kunyhóbontáshoz. Frissen borotvált, buzgó pofával nézték a törvénysértést – most már nyugodtan mondhatjuk –, mert azt remélték, hogy a kerület lakói a hajléktalanok kipaterolását Papcsák újbóli megválasztásával honorálják. Tévedtek. Motel Lajos szerint „rábasztak”.
De pillantásából látszik, tudja, hogy mindezt el fogom hallgatni, meg a Myrai szociális telep embertelenségét is, ahol húsz helyett negyvenen alszanak, leginkább füldugóval, mert a bogarak minden testnyílásba bepofátlankodnak. Ezzel szemben, ha valaki az ő kalyibájába be akart lépni, annak le kellett törölnie a lábát. A gyakran részeg ember imbolygó lendületével rám legyint. Úgyse fogja ezeket leírni, mert minden újságíró „be van szarva”, mint régen, amikor őt leültették.
A kis zuglói éjjel-nappali ajtaja előtt beszélgetünk. Egyszer csak kipillant a szakállas eladó, s a hozzánk csatlakozó hajléktalanoknak szinte kérés nélkül hozza a „szokásosat”. Fél deka rum, egy hideg sör mindenkinek, persze „az újságíró úr számlájára” megy a dolog. Miközben az italt kortyolják, szőke hajú kicsi lány köszön felénk. „Szevasz, Lajos bácsi” – int oda a jól öltözött nagymama is. Motel Lajos leplezetlen büszkeséggel feszít, és rám lehel némi sört. Figyeli, értem-e a helyzetet. Ez Zugló, ez az ő Zuglója, ahol otthon érzi magát az utcán is, ahol ismerik, ahol nem nézik le, ahol még munkát is adnak neki, ahol ő Lajos bácsi lehet.
Motel Lajos éttermi segédmunkásként dolgozik, a munka nem szégyen 68 évesen sem. Kondi van, maradt még bokszoló korából. Öklénél csak a feje keményebb. Amikor kamionozott, összeszedett némi vagyonkát, három háza is volt, persze három feleséggel. De már egyik sincs meg, mert úgy gondolta, ha a nőt verni kell, azt inkább ott kell hagyni. Otthagyta őket, az összegürizett lakásokat eladta, a pénzt felélte. Csak azután került az utcára, miután édesanyja meghalt. De ez már ugyancsak magánügy.
Motel Lajos már alig várja, hogy beüljön a Mercedesébe. Imád vezetni, kamionosként bejárta a Nyugatot és Keletet is. Mielőtt a Mercire – melyet hátralévő élete otthonának szán – bárki irigykedne, gyorsan leírjuk: a járgány nem új. Ha a tízéves jármű festékhibáit kijavítja, akkor egész pofás lesz. A lényeg úgyis az, hogy lakókocsivá alakítja, a tervei a fejében már elkészültek. Rövidesen elkezdheti az átalakítását is, mert november végéig megkapja a kártérítést, kamatokkal együtt hatszázezer forintra rúg majd. Ennyi biztosan elég lesz. Utána pedig éli világát, ha megunja az egyik zuglói utcát, átparkol egy másikba. Ő úgy ismeri itt a környéket, mint a tenyerét, az éjjel-nappaliban van egy kis hitele is, és mindenki haver.
Örökölt ugyan egy vidéki házat, ahová bármikor elmehetne, de inkább hajléktalan Zuglóban, itt, az ő Zuglójában, mint hogy egy faluban éljen, ahol fedél lehetne a feje felett, ám senkije sincs. De erről sem beszél, ez is magánügy. Hiszen a bíróság is kimondta, hogy a hajléktalanoknak ugyanolyan jogaik vannak, meg emberi méltóságuk, mint bárkinek a világon. Persze Motel Lajos ezt tudta korábban is, de a bíró szájából nagyon jó volt hallani.
