Szembement a vezérkar a kormánnyal?
A honvédelmi miniszter lemondásának oka a tábornoki kar ellenállása is lehetett – írta ma a Magyar Idők. A lap szerint a honvédség vezetői szerint nem elfogadható, hogy katonákat vezényeljenek a határra a fegyveres szolgálat engedélyezése nélkül. Hende Csaba távozásának további lehetséges indokaként említik, hogy nem vállalták a biztonsági határzár elkészítését a kormányfő által megszabott határidőre.
A kormányközeli Magyar Idők tegnap még azt közölte: Orbán Viktor elégedetlen volt a határzárral, mert az nem jelent akadályt az illegális migránsok beáramlása előtt , s ez lett volna a lap szerint Hende Csaba honvédelmi miniszter lemondásának lehetséges oka.
A lemondás mögött a tábornoki kar ellenállása is állhatott a katonák fegyveres szolgálat engedélyezése nélküli határra vezénylése miatt. Hende Csaba honvédelmi miniszter tegnap a kormány nemzetbiztonsági kabinetjének ülése után mondott le, ahol „áttekintették az illegális bevándorlással kapcsolatos helyzetet, ezen belül beszámolót hallgattak meg a magyar–szerb határon épülő ideiglenes biztonsági határzár készültségi állapotáról”.
Orbán Viktor Simicskó Istvánt kérte fel a miniszteri feladatok ellátására.
(Forrás: HVG.hu, Magyar Idők)