Szelim világa

„Egyetemistaként valahol mélyen mindig is irigyeltem a fiatal Orbán Viktort, aki velem egyidősen részt vehetett egy elnyomó rendszer lebontásában” – szónokolt Simándi Szelim több tízezer ember előtt a Szabad Sajtó útján. Öltönyben, amit mindig viselni szokott. Laza sál volt a nyakában, mögötte a molinón a Milla felirat. Hatásszünetet tartott, várta a tapsot, jól hangsúlyozott, profiként adott elő.

Lehetne akár a fiatal Orbán Viktor is, mert hangjának ereje van, érvelése tiszta. Csak Simándi Szelim éppen egy Orbán utáni világot tervez, ahol van választási lehetőség a megtisztult pártok között, ahol nem bontják le a rendszert, ahol a szolidaritás és az átláthatóság az úr.

Hogy ki ez a fiatalember? Egyetemista, politológushallgató. Líbiai apa és magyar anya gyermeke. 23 éves. Egy romlatlan, békés hang. Nomen est omen: a Szelim békét jelent arabul.

Simándi Szelimet az ország először az alternatív államfőválasztáson ismerhette meg. Ő játéknak tartotta a megmérettetést, komoly játéknak. Nem rajta múlt, hogy nem az lett belőle. Tette a dolgát, elmondta, milyen országot és köztársasági elnököt képzelne el Magyarországnak.

Nagy a család

Az egyetem előtt találkozunk. Látszik, kicsit izgul. Leveszi a zakóját, pedig lassan ránk hidegszik a tavaszi este. Izeg-mozog alatta a vaspad. Nehezen jönnek a szavak. Azt mondja, bonyolult, kusza történet az övé, de aztán felenged, és mesél, mesél.

A nyolcvanas években sok líbiai diák érkezett Magyarországra. Szelim édesapja azért tanult Budapesten, hogy később Kadhafinak vasutat építhessen. A fiú édesanyja orosz–magyar szakos tanárként egy vasútgépészeti technikumban tanított. Elvált asszonyként több gyereket nevelt. Tanítványai egyszer elhívták egy összejövetelre, ahová a líbiai fiatalember is hivatalos volt. Hat évig tartott a szerelem, hozzá díszletet egy kis gazdagréti panel adott.

A férfi sajátjaként nevelte az asszony gyerekeit. Sokáig húzta az időt, ám a Kadhafi-rezsim nem tűrte vég nélkül az ellenkezést: haza kellett utaznia. Aztán megszakadt a kapcsolat. Hogy miért, arról Szelim nem szívesen beszél, azt mondja, sebeket tépne fel. Nem ismerte az apját, és nem is akar már találkozni vele.

– Az eddigi huszonhárom évben lett volna rá szükségem, nem az ezután következőkben – mondja, és már nem tűnik keserűnek a hangja.

Szelim édesanyja nagy családot akart. Már négy gyereket nevelt, de úgy döntött, hogy örökbe fogad még egy kislányt is, aztán egy kisfiút, és ez így folytatódott, míg összesen kilenc gyerek ricsajától lett hangos a kicsi panel. Elköltöztek hát a XIII. kerületbe, egy nagyobb lakásba. A család gyarapodásába beleszólhattak a gyerekek is.

– Késői gyerek voltam. Szerettem volna egy játszópajtást, mert a nagyobbak mindig együtt játszottak. Így került hozzánk a kishúgom. De édesanyám a többiek örökbe fogadása előtt is kikérte a véleményünket – meséli Szelim.

A család rendszeresen az állami gondozottak táborában nyaralt. Egy fiú melléjük csapódott, megszerették. Miért ne legyen a bátyjuk? Úgy döntöttek, befogadják.

A nagy családdal beosztóbb lett az élet: csak egy szelet párizsi lehetett a vajas kenyéren, és a karácsony sem a csillogó boltokról szólt.

– Rajzoltunk, hajtogattunk egymásnak ajándékot.
Mindenkinek megvolt a maga feladata és napirendje, amíg egyikük mosogatott, a másik takarított.

Hogy nem volt-e feltűnő, mennyire különbözik a testvéreitől?

– Hát ez is bonyolult – mosolyog.
Öt örökbe fogadott testvére színes bőrű. Egy másik bátyja születésétől fogva kerekes székben élt. Tizenhét évesen halt meg.

Jó iskola volt a család.

– A lemondással és kompromisszumokkal nem feltétlenül veszít az ember. Nem lehet mindig nyerni. Most a másik örül, de legközelebb te fogsz, és közben veled örülnek a többiek. Egy vállalkozó felajánlotta, hogy mindegyikünknek vesz valami apróságot, vagy csak egyikünknek egy nagyobb dolgot. Válasszunk! Az egyik bátyámnak nem volt biciklije. Hát azt kértünk az adományozótól – meséli.

Hat hét Brüsszelben

Szelim hetedikes korában lett a suli diákönkormányzatának elnöke: a házirend kialakításába is beleszólhatott. Nem bántották a színes bőre miatt, csak felsőbb évesek szóltak olykor be neki, de nem a származása, hanem inkább a kora miatt. Nem volt túl jó tanuló. Csak azt tanulta meg, amibe hirtelen beleszeretett. Általánosban éppen a biológia volt a mindene, aztán a gimi mellett a zenesuli, a tuba, a fúvószenekar, a big band meg a hosszútávfutás, a félmaraton. Volt, hogy besokallt: „Jaj, itt a fellépés, a felvételi!”

Gyuri bá, az edző, aki hatvanévesen is velük rótta a kilométereket, bölcsen azt mondta neki:
– Menj haza, ne eddzél, de ha itt maradsz, akkor csináld szívvel-lélekkel!

Még kisgyerek volt, amikor Budaörsre költöztek: a kilenc gyerek nem talált a környéken játszóteret, csak gazos grundot. Az egész család bevonult az önkormányzathoz, és követelte: biztosítsák számukra „a játszáshoz való jogot”.

Talán itt kezdődött, ekkor „fertőződött” meg a fiú a közélettel. Megállíthatatlan volt: részt vett az önkormányzat játszótértervező pályázatán, huszonegy évesen indult a helyi választáson egy egyesület jelöltjeként. Körzetében az összes házba bekopogtatott, de nem nyert.

Ez nem volt elég: hat hetet gyakornokoskodott Brüsszelben, az energiapolitika érdekelte. Két magyar politikus foglalkozott a témakörrel: Gyürk András fideszes és Herczog Edit szocialista képviselő. Szelim az utóbbihoz jelentkezett: Herczogot találta felkészültebbnek, meg Orbán amúgy is hazahívta uniós emberét, hogy irányítsa a Fidesz kampányát.

Szelimet egyetemi évfolyamtársa, Szeles András hívta a Millához. Ő tenni akar, változtatni. Ha befejezi az egyetemet, talán energiapolitikus lesz, lobbista, pályázatíró vagy országgyűlési képviselő.

A mai politikusokról és pártokról rossz a véleménye, mert szerinte gyűlölik a civil kontrollt, a gazdaságpolitikát a haszonszerzés eszközének tekintik, nincs erejük, ambíciójuk a strukturális reformokra.

Szelim a társadalompolitikában baloldalinak, az emberi jogok kérdésében liberálisnak, a gazdaságpolitikában konzervatívnak vallja magát. Amit a politikáról tud, hetven százalékig a Fidesz fontos emberétől tudja.

– A Navrától! – így nevezi tanárát, Navracsics Tibort.
Szerette az óráit. A tanárok többsége felolvas, vagy túl szárazon ad elő, de Navracsics órái mindig interaktívak. Előfordult, hogy Szelim interpellálta a politikus-pedagógust a vasúti szárnyvonalak bezárása miatt. Navra volt a szoclib kormány minisztere, Szelim meg az ellenzéki. Parlamentáris demokráciát játszottak, tanultak.

Lesz benne része

– Sajnálom, hogy Navrát bedarálja a rendszer. Pedig szükség lenne rá az Orbánon túli világban. Csak egy példa: a közigazgatási minisztérium a végtörlesztés jogszerűtlensége mellett érvelt, Orbán mégis másként döntött. Akkor Navracsics Tibornak a miniszterségről le kellett volna mondania – elemez.
Nincs olyan párt, amelyikben bízna. A színpadon arról beszélt, hogy Orbán rendszerének lebontása az ő generációjának a feladata.

Hogy ebben neki milyen része lesz? Még nem tudni.

De hogy lesz, az biztos.