Szájról szájra

Magyarországon az állami fogászati ellátás egyre nehézkesebben és mind nagyobb lyukakkal működik, a fogszabályozás például gyorsan, de biztosan átcsúszik a magánrendelőkbe. És ahogy az orvosok, a fogorvosok közül is egyre többen Nyugat-Európa felé kacsingatnak.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral jelenleg 3500 fogorvos áll szerződéses viszonyban, többségük az alapellátásban dolgozik. Magánpraxist kétezer fogorvos folytat. A rendelet szerint 3600 lakosonként működtethető egy praxis, ám ez csak Bács-Kiskun, Pest, Heves és Zala megyében jellemző. Nagyon rossz a helyzet Komárom-Esztergomban, Somogyban, Vasban és Szabolcs-Szatmár-Beregben.

Az OEP által foglalkoztatott fogorvosok még a háziorvosoknál is rosszabb helyzetben vannak, hiszen saját rendelőjükben, jobbára a saját gépeikkel dolgoznak, de a társadalombiztosítás egyre kevesebb beavatkozást térít, így magánpraxis nélkül többségük akár be is zárhatna. Egy tavalyi tanulmány szerint a doktorok döntő többsége által folytatott magánpraxis nemcsak menekülő útvonalat jelent: sok esetben az így szerzett bevételt is felhasználják az OEP finanszírozta betegek ellátásához. Faramuci helyzet, de ez van. Így aztán nem foghatjuk a fogorvosokra, hogy miattuk szuvasak a magyar polgárok fogai.

Ugray György 25 évig volt főorvos, s bár 71 éves, ma is dolgozik. Nem kérdeztem meg, miért: nyugdíja 42 évi munkaviszony után is csak 128 ezer forint.

– Azt mondta a kormány, hogy a területi ellátás fejében miénk lehet a praxis, amelyet később eladhatunk. De kinek kell? A rezidensnek lakásra sincs pénze, nemhogy praxisra. Ha kölcsönt kap, azt meg is kell adni, de kevesebbet keres, mint egy budapesti utcaseprő. Egyébként is, tíz éve ugyanannyi térítést kapunk az OEP-től, tehát minél többet dolgozunk, annál rosszabb.

Sátoraljaújhely és környéke szegény vidék. Ugray doktor szerint itt az a kérdés, hogy az emberek hogyan húzzák ki a telet, nem az, hogy mennyit költsenek a fogaikra.

– Spórolnak a fogaikon is, csak akkor jönnek hozzám, amikor már nagyon muszáj, amikor már húzni kell. A piacról kellene megélnünk, de hol itt a piac? Felmérés sem kell, csak nézze egy ideig a tévét, a vidéki riportokat, hány foguk van az embereknek. Amikor elnevetik magukat, az maga a fogászati reklám. Szép dolgokat lehetne csinálni, de kinek? A magyar fogárak a külföldi fizetésekkel vannak pariban.

A szakirodalom szerint 800 kistérségi fogászatban ugyanaz a helyzet, mint Ugray doktornál: a fogorvosok nem tudják a magánpraxisból kiegészíteni a keresetüket, mivel az embereknek nincs pénzük fizetős ellátásra. Furcsa, de más szakmákkal ellentétben a fogászatokon még a privatizáció sem segített, hiszen éppen Békés, Szabolcs, Fejér és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében volt a legnagyobb arányú magánosítás, ma mégis ezek a legrosszabbul ellátott területek.

Gerle János, a Magyar Orvosi Kamara fogorvos alelnöke szerint a szakellátás még rosszabb helyzetben van. Egymás után szűnnek meg az ambuláns szájsebészetek, átlagban 123 ezer emberre jut egy praxis, Vas megyében ez a szám 250 ezer. A fogszabályzás lassan már csak magánrendelőben elérhető, mert az OEP nem finanszírozza megfelelően. A fogágybetegségekre specializálódott ambulanciák pedig fel sem álltak, mert ezeket 1999 óta nem finanszírozza az OEP.

A fogászati ügyeletek általában a megyeszékhelyeken működnek, ám rájuk sincs pénz. Az újonnan javasolt mutató szerint 50 ezer lakosra jutna egy fogorvos, de az országos átlag ma 373 ezer. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében viszont egy fogorvosra 735 ezer polgár jut. Egy praxis ehhez akkor is kevés lenne – vagyis nem tudná ellátni a sürgősségi eseteket –, ha mindenki rendszeresen ápolná a fogait, és évente egyszer benézne fogorvosához.

Évente 150 magyar fogorvos végez a négy egyetemen, de ha mind szerződnének is, akkor sem tudnák pótolni a nyugdíjba készülő kollégákat. Tovább rontja a helyzetet, hogy már 300 magyar fogorvos telepedett le külföldön, és egyre többen járnak át a hétvégeken más országokba rendelni: ez – a fapados járatok korában – ma már Angliában is megoldható. A szomszédos országok magyarlakta területeiről kevés fogorvos települ át, hiszen aki nyelvet tud, az legalább egy országgal tovább megy. Igaz, Ugray doktor is azt mondta, ha húsz évvel fiatalabb lenne, biztos elindulna külföldre, hiszen ha tíz évet lehúzna kint, már nem kéne aggódnia a nyugdíja miatt.

A hazai helyzet tehát balkáni, miközben adott az európai ellátási minőség lehetősége. Érthető: egyetlen külföldi sem jönne hozzánk, ha a magyar fogászati rendelők nem volnának világszínvonalúak. Két hónapon belül Budapesten is megvásárolható a legjobb amerikai, olasz vagy német berendezés, és ugyanazokkal az anyagokkal dolgoznak, mint nyugat-európai kollégáik.

Konta Imre húsz éve jött el az alapellátásból, s felépítette a saját rendelőjét, ahol ma dentálhigiénikus feleségével, két asszisztenssel dolgozik, és a speciális esetekre egy szájsebész orvost kér fel. A külföldi betegekre épít, bár vannak magyar páciensei is. A hazai kereslet azonban nem tartaná el a családi vállalkozást, nem telne háromdimenziós röntgenre és a legkorszerűbb berendezésekre, amelyek gyorsan avulnak.

– Hihetetlen tempót diktál a szakmánk, már a gyökértömés is más, mint amit az egyetemen tanultunk. Az 5-6-7 székes nagyrendelők könnyebben kitermelik egy-egy új berendezés árát, de az más műfaj, ott már befektetők vannak, és orvos igazgató. Viszont mi sem maradhatunk le, mert a külföldi igényes, és két fogtömésért nem ül repülőre, a komolyabb beavatkozásokhoz viszont a legújabb gépeket kell használnom, hiszen egyre nagyobb a török, a horvát és a lengyel konkurencia.

A fogászati turizmus Kámán Attila, a Vezető Magyar Fogászati Rendelők Egyesületének elnöke szerint még a nyolcvanas években egy svájci fogtechnikai labor felismeréséből indult el Magyarországon. Előbb az osztrákok, majd hamarosan a németek és az olaszok is felfedezték az olcsó, de kiváló magyar fogorvosokat, akik így 10-15 éves előnyt szereztek a konkurenseikkel szemben. Az olcsó légitársaságok ma már angol, francia és skandináv pácienseket is hoznak Budapestre, és hála az osztrákoknak, továbbra is virágoznak a soproni magánrendelők.

Kámán doktor azt állítja, hogy Budapest a fogászati turizmus Mekkája. A Reva Health statisztikája szerint a fogturisták 16 százaléka jön Magyarországra, de már beszálltak a lengyelek (13 százalék), a törökök (6), valamint a bolgárok és a horvátok is. Ez az arány 2007-ben még sokkal hízelgőbb volt Magyarország számára: akkor az európai ranglistát fölényesen vezettük 39 százalékkal. Az elnök szerint a magyar egészségturisztikai bevételek 90 százaléka innen származik, s a 60-70 ezer páciens 70-80 milliárd forintot költ el, tehát jóval többet, mint a Forma–1-es magyar futam vendégei.

Kitörési ágazatként a magyar kormány is felfedezte a fogászati turizmust, s személyesen Orbán Viktor ígért egymilliárd forintos támogatást. A rossz nyelvek szerint ez elsősorban a miniszterelnök saját fogorvosának, Bátorfi Bélának jött volna jól, hiszen az ő érdekeltségébe tartozik az Orvosi Turizmus Iroda Zrt., ám ezt az érdekelt cáfolta, s kutatásaink szerint egyelőre még sehol sem landolt az ígért milliárd. A sajtó egyébként is kikezdte az ötletet. Egy szakember szerint az elképzelés éppen annyira téves, mint amikor a kormány azokat a borászokat támogatja, akik nagy pincéket, raktárakat építenek, miközben mindenki jobban járna, ha a borokat támogatnák.

A fogtechnikusok ezért sem haraptak rá a kormányfő ötletére: meggyőződésük ugyanis, hogy az export jobban fizetne, háromszor-négyszer annyiért tudnák eladni a fogakat, fogsorokat, mint itthon. Abban persze igazuk van, hogy a fogturistákon csak a fogorvosok keresnek, miközben – többek között – azért tudnak nemzetközi összehasonlításban olcsón dolgozni, mert elhanyagolható a fogtechnikusok bére. Elfelejtik azonban, hogy a fogexportot aligha néznék tétlenül az angol, német, francia fogtechnikusok.

A Kámán Attila által vezetett egyesületet az öt legnagyobb budapesti fogászati rendelő alapította 2009-ben, s egyébként is a 4-5-6 székes nagy rendelők viszik a prímet. Több becslés forog a szakmában: egy Tolnai Zsolt, Billik Beáta és Fuchs Péter által jegyzett tanulmány szerint 1000 fogorvos foglalkozik fogászati turizmussal, a pácienseik általában 6-8 napot töltenek az országban, de csak minden másnap vesznek részt kezelésen, közben üdülnek is, tehát a turizmus is lefölözheti a maga hasznát. Egyes klinikák városlátogató programokat, bortúrákat, fürdőbelépőket is ajándékoznak pácienseiknek.

Ahogy a határszéli fogorvosok híre is szájról szájra terjedt, nincs ez másképp Budapesten sem. A nagy rendelőknek telik reklámra, a családi vállalkozásoknak nem. Viszont, ahogy Konta doktor mondta – s ezt állítja Bari Dénes ICOI főorvos is –, nem érdemes lebecsülni a szájpropagandát.

– Sokkal olcsóbbak vagyunk, mint egy angol orvos, viszont gyorsan dolgozunk, és többnyire hibátlanul. Egy implantátum a briteknél 2000, nálunk csak 800 font. Én többek között implantológus és lézerológus vagyok, ám ezeket a diplomákat külföldön, Németországban és Spanyolországban szereztem. Az itthoni tanfolyamok sem olcsók, de külföldön a háromszorosát is elkérik, viszont az én szakmámban annál értékesebb diploma nincs, mint amit például 1995-ben a Nemzetközi Implantológiai Társaság előtt szereztem, 25 beteg esetét bemutatva. És ezt természetesen a külföldi betegeim előtt sem hallgatom el. Azt sem tagadom, hogy külföldi páciensek nélkül nehezen tartanék lépést a világgal...

Kívülállóként nehéz lenne eldönteni, hogy ha volna is egymilliárd forint a fogászati turizmusra, azt mire kéne költeni. A magyar előny ugyanis fokozatosan csökken. Igaz, több vállalkozásnak már külföldi rendelője is van, ahol konzultálhatnak a páciensek, sőt árajánlatot is kapnak, és utazó ügynökök is járják ezeket az országokat, miközben a helyi orvosok persze igyekeznek a magyarok rossz hírét kelteni. A netes reklámok is játszanak. A lengyelek a skandináv piacot vették célba, hiszen közelebb van hozzájuk. A horvátok és a törökök igyekeznek turisztikai csomagot is hozzácsapni az ajánlatukhoz: egy adriai üdülés vagy isztambuli hétvége igencsak csábító.

A fogorvosaink sokkal jobbak, mint a fogaink: