Jó hír a budapestieknek, új strand nyílik meg hamarosan

Visszatér a budapestiek szabdstrandja a Római-parton – írta az Index.

2022. június 22., 16:58

Szerző:

Július 15-ével ismét megnyílik a szabadstrand a Római-parton, így 2021 után ismét lesz hol a Dunában fürdőznie a fővárosiaknak, tette közzé az Index. A strand címe a Kossuth Lajos üdülőpart 15-17. szám alatt lesz.

A kezdeményezést, amely szerint a Rómait ingyenesen is megnyitják a városlakók előtt a főváros a Valyo - Város és Folyó Egyesület kezdeményezésére vezette be, és az ugyancsak ellenzéki vezetésű III. kerületi önkormányzattal együtt ők is valósítják meg.

A Valyo a Római szabadstrandjának megnyitásán 2013 óta dolgozik, eddig azonban csupán tesztnapokat tudtak tartani. Idén lesz az első teljes szezon, hogy szabadstrand végig használható lesz.

(Kiemelt kép: Valyo Egyesület, Facebook)

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.