Üvegtörő kalapáccsal ütött barátnője orrára egy férfi a debreceni vonaton, miután összevesztek egy bejegyzésen

2020. július 29., 14:52

Szerző:

A Püspökladányi Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki az útitársával kialakult vitáját erőszakkal rendezte – írja az ügyészség.

A vádlott és a lány baráti viszonyban állnak és 2019. október 12-án kora délután együtt indultak szórakozni Debrecenbe egy Budapestről induló vonattal. Útközben összevesztek, mivel a férfi egy közösségi oldalon egy olyan bejegyzést tett közzé, ami nem tetszett a lánynak. Vitájuk közben a folyosóra is kimentek, ahol folytatták a veszekedést.

A Karcag és Püspökladány közötti útszakaszon a lány tartott attól, hogy a fiú bántalmazni fogja őt, ezért visszament a fülkéjükbe és belülről tartotta az ajtó fogantyúját, hogy a vádlott ne tudjon utána menni. A férfi ekkor levette a folyosón elhelyezett üvegtörő kalapácsot, és azzal kétszer ráütött a fülke ajtajára, aminek betört az üvege.

A kitört üvegen keresztül benyúlt, és a kalapács hegyes végével ráütött a lány orrára.

A lány nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, de a férfi szándéka súlyos sérülés okozása volt.

A Püspökladányi Járási Ügyészség a tettét beismerő vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést, illetve pártfogó felügyeletet indítványozott. Azt is kérte, hogy a bíróság kobozza el a kalapácsot.