Elfogták a Ferencváros volt focistájának támadóit

2020. augusztus 11., 17:25

Szerző:

Őrizetbe vettek három férfit, akik egy budapesti szórakozóhelyen összeverekedtek két másik vendéggel. A Blikk úgy tudja, ők voltak azok, akik múlt héten brutálisan bántalmazták Busai Attilát, a Ferencváros korábbi focistáját.

A labdarúgó múlt szerdán súlyos sérüléseket szenvedett egy a verekedésben egy budapesti szórakozóhelyen. A játékost meg kellett műteni. A Blikk akkor azt írta, hogy Busainak három helyen eltört az arccsontja, meg kell műteni.

A rendőrség kedden közleményt adott ki egy étteremben történt összetűzésről. Azt írták, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitánysága súlyos testi sértés bűntett és garázdaság bűntett gyanúja miatt folytat eljárást három budapesti férfi ellen, akik a gyanú szerint 2020. augusztus 5-én 21 órakor egy Fővám téri szórakoztatócentrum egyik vendéglátó egységében többször megütöttek egy férfit. A sértett a bántalmazás következtében súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A Blikk információi szerint az őrizetbe vett társaság tagjai voltak azok, akik Busai Attilát megverték.

A nyomozás adatai szerint augusztus 5-én délután két férfi szóváltásba keveredett az étterem felszolgálóival, akik felszólították őket, hogy hagyják el a vendéglátóhelyet. A férfiak ekkor átmentek egy szomszédos szórakozóhelyre, majd az esti órákban visszatértek az étterembe, ahol ismét összetűzésbe kerültek egy háromfős társasággal. A vita ekkor fajult verekedéssé.

A IX. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a 28 éves K. Albertet, a 29 éves R. Endrét és a 30 éves N. Ádámot súlyos testi sértés bűntett és garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vételük mellett kezdeményezték letartóztatásukat.