Süddeutsche Zeitung: Orbán saját Budapestet építtet magának

A magyar miniszterelnök saját Budapestet építtet magának a várbeli kormányzati központtal és a múzeumi negyeddel – írja a német lap, emlékeztetve, hogy a királyi palotát legalább tizenöt éves munkával úgy akarják helyreállítani, mint amilyen 1867 és 1944 között volt, vagyis a 19. század stílusában. Onnan kormányzott Horthy, akit a mostani hatalom igen nagy becsben tart – teszi hozzá a Suddeutsche Zeitung cikke.

2016. június 29., 09:26

Ugyanakkor L. Simon László, az egész Vár-program felelőse az elképzelés bemutatásakor nem értette, miért nem lelkesednek a jelenlévők. Orbántól jelenleg sűrűn idézik azt az iránymutató kijelentést, miszerint vissza fogják foglalni a Várat.

Hogy kitől és kinek, akörül valóságos háborúskodás tört ki az ellenzők és a hívek között. Építészetről és esztétikáról, de hatalomról és pénzről is. Nem világos, hogy mennyibe is kerül majd a kormány presztízsberuházása. 600 milliót emlegetnek, de hivatalos helyen hallgatnak.

Viszont mellőzik a bonyolult engedélyezési eljárást a műemlékvédelemmel együtt. Kihagyták belőle a történészeket, várostervezőket. Csomay Zsófia szakértő, aki lemondott, azt mondja, egy operettvilágot álmodnak újjá, miközben az már száz évvel ezelőtt is anakronisztikus volt.

(Forrás: Szelestey Lajos/ Klubrádió)