Magyar Stroke Társaság: megmentheti az életét, ha időben felismeri a tüneteket

Kampány indult a szélütés okozta bénulás és halálozás visszaszorítása céljából.

2021. augusztus 24., 07:02

Szerző:

Tájékoztató kampányt indított és honlapot hozott létre a Magyar Stroke Társaság, hogy érthetőbbé és könnyen felismerhetővé tegye a stroke tünetegyüttesét. Véleményük szerint a megfelelő tájékoztatás révén sok esetben elkerülhető a halálos kimenetel – írta az MTI.

A társaság közleménye szerint a www.stroketars.info.hu címen elérhető StrokeTárs oldalon az érdeklődők nemcsak a stroke (akut agyi érkatasztrófa) okairól, tüneteiről, felismeréséről és kezeléséről olvashatnak közérthető cikkeket, hanem a különbségekről, a hozzátartozókra váró kihívásokról és felépülési sikertörténetekről is. A szövegek mellett az oldalon videók is elérhetők, amelyekben bemutatják a legfontosabb teendőket stroke esetén, a fiatalok érintettségét, továbbá kitérnek a Covid-19 megbetegedésre is. A közleményben kiemelten fontosnak nevezték, hogy a stroke tüneteinek jelentkezésekor valaki minél hamarabb segítséget hívjon, a korai fellépés ugyanis csökkentheti az agykárosodást és az egyéb szövődményeket.

A stroke ma a felnőttkori rokkantság egyik vezető oka, emellett a harmadik leggyakoribb halálok. Bárkivel és bármely életkorban előfordulhat – figyelmeztettek. Megjegyezték ugyanakkor, hogy manapság már sokkal kevesebben halnak meg stroke miatt, mint korábban. A társaság a következő időszakban találkozókat és konferenciákat is szervez a kampány részeként.

 

(Kiemelt kép:Vércukorszint-mérés a kecskeméti városháza dolgozóinak stroke szűrése során a Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Stroke Társaság Szívvel a stroke ellen című országos kampányról tartott sajtótájékoztatón Kecskeméten 2014. szeptember 26-án. MTI Fotó: Ujvári Sándor)

 

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.