Sólyom László és Bajnai Gordon külön utazik Krakkóba
Sólyom László köztársasági elnök és Bajnai Gordon miniszterelnök vasárnap jelen lesz Lech Kaczynski lengyel elnök és felesége krakkói temetésén. Az MTI úgy tudja, Bajnai Gordon miniszterelnök is a vasárnapi temetésre megy, azonban az államfő és a kormányfő nem együtt utazik. Magyarországon egyébként nem vonatkozik jogszabály arra, hogy a köztársasági elnök és a miniszterelnök utazhat-e egy repülőgépen. A Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője szerdán úgy tájékoztatta az MTI-t, hogy a lengyel külügyminisztérium az elnöki pár vasárnapi temetésére hívta meg az államfőt. A temetés délután kettő órakor lesz a krakkói Mária-templomban.
Szombaton zuhant le a Lech Kaczynski lengyel államfőt és kíséretét szállító kormányrepülőgép Oroszországban, néhány száz méternyire a szmolenszki Szevernij katonai repülőtér kifutópályájától.
Kaczynski és kísérete az 1940-ben lemészárolt 22 ezer lengyel tiszt és civil emlékére rendezett megemlékezésre tartott Katinyba (Katyn), magánlátogatás keretében. A katasztrófa következtében 97 ember halt meg, közöttük a lengyel politikai és katonai vezetés számos képviselője.
Lech Kaczynski elnök temetési szertartása kétnapos lesz, az állami szertartás szombaton, míg az elnöki pár temetése vasárnap. A kabinet a szombati napot nemzeti gyásznappá nyilvánította a lengyel köztársasági elnök halála miatt.