Soha többet nem vezethet, és még 10 hónap börtönt is kapott a megrögzött ittas vezető
45.576 forint bűnügyi költség megfizetésére is kötelezték a visszaesőt.
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádirata alapján a Balassagyarmati Járásbíróság 10 hónap börtönbüntetésre és végleges járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a 49 éves dejtári férfit, akit a korábbi pénzbüntetés, majd felfüggesztett szabadságvesztés sem tartott vissza attól, hogy ismét ittasan üljön a volán mögé – olvasható az Ügyészség közleményében.
Az Ügyészség közlése szerint a többszörösen büntetett előéletű férfi 2021. március 14-én, délután, a 22. számú főúton, súlyosan ittas állapotban vezette személygépkocsiját. Mivel a korábbi büntetései nem tartották vissza attól, hogy újra ittasan vezessen, az ügyészség a vádiratában, majd a bírósági ülésen is azt indítványozta, hogy a Balassagyarmati Járásbíróság immáron letöltendő szabadságvesztést szabjon ki a vádlottal szemben, és végleges hatállyal tiltsa el a közúti járművezetéstől.
A bíróság – osztva az ügyészi álláspontot – 10 hónap börtönre, a közúti járművezetéstől végleges eltiltásra, és egy év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte a visszaeső férfit, valamint kötelezte a 45.576 forint bűnügyi költség megfizetésére is.
Az ítéletet az ügyész és a vádlott is tudomásul vette, így az nyomban jogerőre emelkedett.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock)