Semjén Zsolt: A népakaratnak kell érvényt szerezni, áradni, mint a szél
A miniszterelnök-helyettes az augusztus 1. óta újra fideszes Hír TV Péntek 9 című műsorába ült be egy interjú kedvéért, amelyben több más téma mellett beszélt a kultúrharcról is. Azt mondta, hogy a keresztény-konzervatív kultúra az Aczél György és az SZDSZ fémjelezte időszakban el volt nyomva, az Orbán-kormánynak viszont a harmadik kétharmad után morális kötelessége, hogy a népakaratot a kultúra területén is az arányainak megfelelően visszaállítsa.
Nem arról van szó, hogy mi azt mondjuk, hogy ne virágozzék minden virág, de minden virág a népakaratnak, a nemzet érdekeinek és a tényleges teljesítményének megfelelően virágozzék
– fogalmazott, hozzáfűzve, ahhoz, hogy a mind a két oldalon, a keresztény-konzervatív és a baloldali liberális térfélen is teljesítmény számítson, szükség van arra, hogy mindenki megkapja az arányos támogatást. Ezt később azzal árnyalta, hogy Magyarország magyar ország, a harmadik kétharmad után egyszerűen nem hagyhatják az ellenfél kezében a kulturális pozíciók többségét. Ennek kapcsán Márfi Gyula veszprémi érseket idézte, aki szerinte az egyik április 8-i parlamenti választások utáni prédikációjában arra szólított fel: – Áradjatok mint a szél.
– Pontosan ez a helyzet. Áradni kell, mint a szél, és minden helyet betölteni.
Később hozzáfűzte, nem érdekli, hogy a baloldali-liberális térfélen mit mondanak.
– Van egy népakarat. A népakarat világos felhatalmazást adott. Ennek a népakaratnak kell érvényt szerezni. Áradni mint a szél
– ismételte meg a képzavarban szenvedő fordulatot Semjén Zsolt, aztán elégedetten hátradőlt. A lenti videón 22:40-nél kezdődik az erről szóló rész.
Ami a kultúrharcot illeti – fűzhetjük hozzá –, a keresztény-konzervatív oldalnak még van hova fejlődnie, a teljesítménye ugyanis egyelőre kimerül a pusztításban. Egyrészt az enyhén szólva kormányközeli Magyar Idők két húzásában, a szánalomra méltó kirohanásban Ady Endre ellen, illetve a bornírt támadásban Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum távozó igazgatója ellen. Másrészt abban, hogy Kövér László szerint a történelemoktatás mostanáig „marxista, posztmarxizmus koloncot” hord a nyakában. Emiatt a megjegyzése miatt az Országgyűlés elnökét a történelemtanárok kinevették.