Schmidt Mária: Németország nem létezik

Németország gyáva és hálátlan – fejtette ki Schmidt Mária történész azzal kapcsolatban, hogy egyetlen német politikus sem tette tiszteletét Gorbacsov temetésén.

 

2022. szeptember 5., 16:36

Szerző:

„Mut verloren, alles verloren. Ha a bátorság elvész, minden odalesz” – kezdi gondolatait Schmidt Mária történész a Látószög blogon. „Amikor a Szovjetunió első számú vezetői elhunytak, a nyugati világ vezetői egymás bokáját taposva járultak a ravatalaik elé, hogy tanúbizonyságot tegyenek arról, hogy méltó ellenfelüknek, vagy inkább ellenségüknek tekintették az elhunytakat, akiket holtukban is tisztelnek. Gorbacsov esetében azonban nem így történt. Gorbacsov, míg élt, a Nyugat darlingja volt. Mert könnyű győzelemhez segítette őket a hidegháborúban. Mert egyoldalú gesztusok sorát tette, abban bízva, hogy az amerikaiak, és a »fejlett Nyugat« majd viszonozza őket. Egy vidéki naivához hasonlító jóindulatú reménykedéssel vonta ki megszálló csapatait térségünkből, egyezett bele a német egységbe, az így létrejövő régi-új Németország NATO-tagságába. A nyugati csúcspolitikusok egytől-egyig palira vették, és azzal fizették ki, hogy médiájukkal hízelegtettek neki és a semmit sem jelentő Nobel-békedíjjal (1990) dekorálták ki” – írja Schmidt Mária. 

Amint a a Terror Háza Múzeum főigazgatója emlékeztet rá: Orbán Viktoron, Magyarország miniszterelnökén kívül egyetlen külföldi állami vezető sem jelent meg.

„...egyetlen más régióbeli vagy nyugati vezető sem adta meg neki a végtisztességet. Sem az amerikaiak, sem az európaiak nem tisztelték meg jelenlétükkel az elhunytat, akit egykor »hősüknek« tekintettek. Különösen szembeötlő, hogy egyetlen német politikus sem volt, aki kifejezésre juttatta volna köszönetét annak a Gorbacsovnak, aki nélkül hazájuk még mindig ketté lenne osztva. Nyilván azért, mert olyan, hogy Németország már nincs, ezért vezetői sincsenek. Vannak ugyan olyanok, akiket államelnöknek, kancellárnak vagy külügyminiszternek hívnak, de ez ne tévesszen meg senkit. Már régóta mindenki tisztában van vele, hogy ők saját magukon kívül senkit nem képviselnek.

A temetés napja egyértelművé tette, hogy a németek új vallása a gyávaság. 

Vezetőik gyávák, hálátlanok, kulturálatlanok, tiszteletlenek. Eloldották magukat az európai kultúrától, körvonaltalan, arcnélküli senkik. A németek egy része pedig nemcsak eltűri, de követi is őket.

Ne tegyen tehát a németeknek gesztusokat, szívességet senki, mert nem értékelik, és nem fogják viszonozni!”

– zárja gondolatait Schmidt Mária. 

(A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök lerója kegyeletét (k) Mihail Gorbacsov volt szovjet államfő ravatalánál Moszkvában 2022. szeptember 3-án. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.