Rubicon 25

A történelemtanárral is megesik, hogy utoléri a rendszerváltás. A nyolcvanas évek végén sorra omlottak az ideológiai falak, egyesületek, fórumok alakultak, új lapok indultak a semmiből. A változás szele a história szerelmeseit sem hagyta nyugodni: megalakították a Történelemtanárok Egyletét.

– Rám esett a választás, hogy megírjam a programunkat – meséli Rácz Árpád főszerkesztő, egykori történelem–földrajz szakos tanár. – Egyik alpontként fogalmaztam meg, hogy létre kell hoznunk egy olyan ismeretterjesztő történelmi lapot, amely szakít a letűnt világ ideologikus fogalomkincsével, és tanárok, diákok egyaránt érdeklődéssel forgathatják. Aztán valahogy nem bírtam a sok ülésezést, bizottságosdit, kiváltam, és egyedül fogtam bele a lap készítésébe.

Az új idők szellemében Rubicon lett a folyóirat neve. Rácz Árpád megálmodta, a kocka el volt vetve.

A rendszerváltás környékén az első téma nem lehetett más, mint ötvenhat. Rácz tanár úr megtartotta gimnáziumi óráit, majd magnót ragadva felkereste a neves történészeket: mondják el a forradalomról, amit eddig nem lehetett. Az interjúkat aztán legépelte, cikké kerekítette, több írásnak társszerzője volt a debütáló Rubiconban. Az első szám kilencven februárjában jelent meg, májusra volt meghirdetve az első szabad választás. A történelmi tudás akkortájt felértékelődött, hiszen a legtöbb párt a múlthoz viszonyítva határozta meg önmagát.

– Tudtam, hogy szaklapot akarok készíteni, de azt is, ha túl száraz, és csak a tudósoknak szól, nem lehet eladni, ezért nyitni kell a nagyközönség felé. Múltunk kényes, kibeszéletlen kérdései iránt pedig nagy volt az érdeklődés.

Bombasikert látott a történelem fehér és fekete foltjaiban a Rubicont havonta megjelentető Ötlet Kiadó is. Aztán a hatodik szám környékén úgy tűnt, a múlt tudományos megközelítése – még ha szórakoztató is – üzletileg mégsem nagy durranás. A kiadó felmondta a szerződést. Rácz Árpád azonban nem hagyta veszni az álmát. Nyárra épp kitanulta a lapkészítés fortélyait, igazi szerkesztővé lépett elő. Már nem maga írta a cikkeket, hanem rendelte, összerendezte a történészszakma elitjének anyagait. Már csak a tőke hiányzott.

Először Katona Tamás sietett a segítségére, feleségének nyomdai kapcsolatai révén a gyártási költséget levették főszerkesztői válláról, ha kifizeti a szerzői és egyéb honoráriumokat. Aztán Litván György „bemutatta” a Soros Alapítványnak, ahonnan kapott annyi pénzt, hogy 1991 elején ismét megjelenhetett a lap. De amikor elapadt a támogatás, menet közben lekapcsolták a nyomdagépet: a második kiadó is cserbenhagyta a Rubicont. Az éppen leállított Széchenyi-szám még elkészült töredéke (mintegy 1000 példány) viszont hiánytalanul elfogyott.

– Széchenyi-emlékév volt, de igazából a pápa mentett meg minket. Kiadót nem találtam, őszentsége látogatása viszont közeledett. Kéziratban már régen elkészültünk a pápaság történetéről szóló anyaggal, csak nem tudtam, miből fogom kinyomtatni, terjeszteni. Aztán találkoztam egy „kegyszerárussal”, aki vállalta, hogy a levelezőlapok, rózsafüzérek és gyertyák mellett elad háromezret az újságból. Akkoriban házasodtam, megkérdeztem a feleségem, van-e valamennyi pénzünk. Végül a bútorra kapott összeget adtam oda a nyomdának. Megérte, a saját kiadásban készült lapszám siker lett, nem maradt belőle egy példány sem.

A Soros Alapítvány folytatólagos támogatása mellett egyre többen figyeltek fel a Rubicon értékeire, és egy idő után a Nemzeti Kulturális Alap is a folyóirat mellé állt. De a lap főleg olvasóinak köszönheti fennmaradását. A huszonöt év alatt kormányok jöttek és mentek, az ország kettészakadt, de a Rubicon középen maradt. A lap mögött húsz éve stabil szerkesztőbizottság áll, amelyben képviselteti magát a hazai történészszakma minden műhelye, irányzata Romsics Ignácól Szakály Sándorig. (Kivéve a szélsőségeket.)

– Olvasótáborunkon is látszik a hasadás. Nem szívesen használom ezeket a kategóriákat, de a baloldali és a jobboldali Magyarország sokszor gyökeresen mást gondol ugyanarról a történelmi eseményről, szereplőről. A politikai csaták közepette a szakszerűség lett a mentsvárunk. A klasszikus történetírás szabályaihoz tartjuk magunkat, azaz soha nem ideológiai vagy érzelmi alapon közelítünk meg egy témát, hanem szakszerűen, a szakma alapelveinek megfelelően. Kizárólag dokumentumokra támaszkodunk, a tényeket helyezzük többféle megvilágításba. Soroljon valakit a külvilág balra vagy jobbra, ha az adott témának szakembere, soha nem habozunk: felkérjük szerzőnek. A vitás kérdésekben egymást árnyaló, kiegészítő vagy éppen feleselő vélemények is helyet kaptak. Így lett a lap a történészszakma szócsöve.

Kádár János a rendszerváltás után sokáig tabu volt. Tíz évig nem írt róla szinte senki. Aztán a Rubicon kétezerben sajtótörténeti kuriózumként egyszerre jelentetett meg egy dupla számot és egy harmadik szimplát, amely csak az utolsó első titkárral foglalkozott. A történészek részletes alapossággal, több szempontból mutatták be Kádár alakját, megjelenítve munkatársai, személyes ismerősei véleményét is. Érte is kritika a lapot: miért humanizálják a diktátort? A kiadvány nem maradt a terjesztők nyakán, azóta is keresik. De Rácz Árpádék adták ki nyolcvankilenc után az első összefoglaló jellegű számot Hitlerről is, felkérve a legavatottabb szakértőket: Ormos Máriát és tanítványi körét.

Amikor eljött az ideje, NATO-szám is készült, az unióhoz való csatlakozáskor pedig a Nagy Európa-gondolatról olvashattunk. (És kiderült, hogy létezett ez már az ókorban is.) Rácz Árpád nevetve mondja: semmi nincs a mai világban, ami az ókori görögök, rómaiak, esetleg a perzsák vagy az egyiptomiak fejében már meg ne fordult volna. Így van ez a szexszel is. Ezért megesett, hogy erotikus pompeji falfestmény került a borítóra. Kilencvenhatban nem volt ezzel semmi gond, a kiadványt elkapkodták. Pár évvel később – egy utánnyomáskor – viszont a Posta le akarta takarni ugyanezt a hálószobai jelenetet, mondván, a folyóirat pornográf tartalmú. A minisztériumtól kellett hivatalos állásfoglalást kérni, hogy igazolni tudják: a Rubicon nem erotikus lap.

Más alkalommal a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás panaszolta be egy parlamenti bizottságnál az újságot, mert az aktuális számban egyszerre mert írni a múlt századforduló pesti bordélyairól és a Szent Korona világháborús kálváriájáról.

De akadt tematikus szám tévésorozat apropóján is: a Szulejmánról és koráról szóló kiadványt azok is kézbe vették, akik korábban soha nem olvastak történelmi szaklapot. A huszonötödik évfordulóra készült ünnepi szám viszont nem tartalmazhatott mást: a párizsi merénylet kapcsán az iszlám fundamentalizmus múltja és a politikai karikatúra került címlapra.

– A tanítást már húsz éve abbahagytam, szenvedélyem a Rubicon lett. Ma már történelmi témájú könyveket, albumokat is kiadunk, Erika, a feleségem az olvasószerkesztő és a gazdasági vezető. Nélküle nehezen boldogulnék. A lapkészítés mellett tanári továbbképzést, úgynevezett mesterkurzusokat is szervezünk, melyekre olvasóinkat is meghívjuk. Itt a legkiválóbb történészek adnak elő egy-egy témáról. Manapság divattá vált a múlt egyes részeit csak feketén vagy fehéren szemlélni. Az pedig különösen romboló hatású, hogy ideológiai harc terepe lett a történelem. Ezért fontos, hogy az emberekhez az egész országban eljussanak olyan szakmai pontossággal készült anyagok, amelyek minden hátsó szándék nélkül, a tények igazságára épülnek.