Rendkívüli életmentés Tarcalon: utasok küzdöttek egy férfi életéért a kisbuszon

Menet közben lett rosszul a kisbusz utasa, a mentőszolgálattól kapott instrukciók alapján kezdték meg az újraélesztést a társai.

2023. augusztus 5., 08:40

Szerző:

Munkásokat szállított az a kisbusz, amelynek egyik utasa hirtelen rosszul lett szerdán Tarcalon – olvasható az Országos Mentőszolgálat Facebook oldalán. Az 55 év körüli férfi furcsán vette a levegőt, ezért félreálltak a járművel, értesítették a mentőket és mentésirányító instrukciói alapján megállapították, hogy leállt a légzése.

Az utasok kiemelték a férfit az út szélén álló autóból és az árokba fektették, majd a telefonon kapott utasítások szerint megkezdték az újraélesztését. Amíg a mentőegység helyszínre ért, a szakmunkások egymást váltva küzdöttek kollégájuk életéért, amit a mentők emelt szinten folytattak.

Az életmentés még sokáig zajlott a helyszínen, amihez rövidesen a rendőrök is csatlakoztak. A heroikus küzdelem végül sikerrel járt és az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően a férfit stabil állapotban szállíthatták kórházba – olvasható a mentőszolgálat posztjában, ami ezzel ér véget: .„Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben résztvevőknek gratulálunk!”

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Shutterstock)