Röhej: Lázár bosszút forral
Elnézést kért Hódmezővásárhely polgármestere egy félreérthető kijelentése miatt. Az ellenzéki pártok élesen bírálták a fideszes politikust.
A Fidesz jelenlegi frakcióvezetőjének, három évvel ezelőtt, a hódmezővásárhelyi közgyűlésen elmondott beszédének összevágott részleteit hozta nyilvánosságra a kuruc.info szélsőséges hírportál. Lázár János délelőtti sajtótájékoztatóján az eredeti felvételt is bemutatta. Ebben szó szerint a következő hangzott el:
"Ha egyszerű kétkezi munkásember, akkor ahhoz a jövedelemhez képest érjen el valamit. Ha egyetemi ember, akkor ahhoz a jövedelemhez képest érjen el valamit. De akinek a saját társadalmi viszonyaihoz képest semmire nem futotta, semmit nem tudott letenni az asztalra, az ne üljön például a képviselőtestületben. Nagy baj lenne, ha olyan képviselők ülnének, akiknek semmijük nincsen."
Ettől függetlenül a félreérthető mondatokért a kormánypárti politikus elnézést kért. A 2008-as közgyűlési vita részletes forgatókönyve hamarosan olvasható lesz Hódmezővásárhely és a Fidesz honlapján is. Lázár János hozzátette, a tanácskozáson nem is a szegényekről volt szó. A vita tárgyát az képezte, hogy van-e a helyi politikában, avagy az ország politikai életében annak helye, aki egyébként a saját maga világában képtelen volt egzisztenciát teremteni - írta az MTI.
A szombaton nyilvánosságra hozott hanganyagok tartalmát egyébként mindhárom ellenzéki párt elítélte. A szocialista Szanyi Tibor szerint Lázár János szavai egyértelműen visszatükröződnek például a kormány szegényellenes adórendszerében vagy a támogatásokat elvonó és ezzel a szerinte, milliók megélhetését veszélyeztető Széll Kálmán Tervben. Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője „szánalmas magyarázkodásnak” tartotta a sajtótájékoztatón elhangzottakat. Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke viszont azt tanácsolja, hogy mindenki olvassa el a hiteles jegyzőkönyvet, amelyet követően látni fogja, hogy az nem ad alapot erre a fajta felháborodásra. Természetesen megvizsgálják a jogi lehetőségét annak, hogy a hangfelvétel manipulálása miatt fellépjenek – tette hozzá Kósa Lajos.
Civilek tiltakoztak Lázár János kijelentései ellen a Fidesz-székház előtt
Mintegy kétszázan gyűltek össze vasárnap este a Fidesz Szentkirályi utcai székháza előtt, hogy tiltakozzanak Lázár János Fidesz-frakcióvezető hódmezővásárhelyi közgyűlésben elmondott kijelentései ellen. A Facebook közösségi portálon azután kezdték a "polgári engedetlenségi flashmobot" szervezni, hogy szombaton az internetre felkerült egy hangfelvétel, amelyen Lázár János egyebek között azt mondta: "aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér". Lázár János vasárnap elnézést kért a városi közgyűlésen 2008-ban elhangzott "félreérthető" mondatai miatt. Hangsúlyozta, hogy a szövegösszefüggésből kiragadott részleteket idéztek, hiszen ő nem a szegény emberekről, hanem a "megélhetési politikusokról" beszélt.
Kopiás Attila, a rendezvény egyik szónoka azt mondta: nem az a legfontosabb, hogy Lázár János mondjon le, sokkal fontosabb az az embertelen politika, aminek Lázár beszéde csak egy tünete - írta az MTI.
A jelek szerint nem ismerik azt a Magyarországot, ahol 2,5 millióan élnek létminimum alatt, és milliók próbálnak munkához jutni. Vagy nem tudnak ezekről a problémákról vagy nem érdekli őket, ennek köszönhető a politikájuk - fogalmazott. Sokan vannak, akiknek elege van ezekből a politikusokból. Gőg helyett alázatot, kioktatás helyett példamutatást várnak a politikusoktól, és azt, hogy falak helyett hidakat építsenek a társadalmi csoportok között - mondta Kopjás Attila.
A Facebookon szerveződött flashmobon (villámcsődület) jelen volt Schiffer András, az LMP frakcióvezetője is, de beszédet nem mondott.
A tüntetés békésen véget ért.
(MTI)