Rezsitámogatás, panelprogram, béremelés – Dobrev belekezdett

Erős, de nem ismeretlen ígéretekkel folytatódott a DK előválasztási kampánya.

2021. október 10., 07:08

Szerző:

A Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban tartott szombaton kampányrendezvényt a Demokratikus Koalíció.

Dobrev Klára, a párt miniszterelnök-jelöltje arról beszélt, hogy az országot járva az emberek olyan problémáit hallgatta meg, amik „a karmelita kolostorból nem látszanak”.

A politikus konkrét programpontokat is említett, mint például a panel- és társasházállomány felújítása, a kormány által leállított panelprogram folytatása. Rezsitámogatást is ígért, amibe beletartozna az internet is, és ha minden úgy történne, ahogy tervezik, a rezsi nem haladná meg a rászoruló családok kiadásainak ötödét. Szintén szerepelnek a programban olyan folyton ismételgetett elemek, mint a várólisták megszüntetése, a rendőrök és tűzoltók béremelése.

Dobrev szerint az előválasztás után lehiggadnak majd a kedélyek, és összeáll egy ütőképes ellenzéki kampánycsapat, aminek vezetésére készen áll.

A beszédből nem maradhatott ki természetesen az Orbán-rendszer lebontása, az oligarchák vagyonának elvétele és az ország belső békéjének megteremtése sem.

(Kiemelt kép: Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti listavezetője beszédet mond pártja kampányzáró rendezvényén a budapesti Széchenyi téren 2019. május 24-én. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)