Répássy betekintett és elégedetlen volt
A fideszes Répássy Róbert szerint a miniszterelnöki kabinetiroda számos alkalommal felesleges szerződéseket kötött külső cégekkel, a kormányszóvivő viszont azt mondta, csak indokolt esetben bíznak meg külső szakértőket. A két fél erről azután nyilatkozott, hogy az ellenzéki képviselő pénteken betekintett a kabinet ötmillió forint alatti szerződéseibe - tudósít az MTI.
A fideszes politikus csütörtökön levélben kérte Ficsor Ádámtól, a miniszterelnök kabinetfőnökétől, hogy betekinthessen a dokumentumokba, majd pénteken délelőtt Budai Bernadett kormányszóvivő és a sajtó jelenlétében nézhette meg azt a 72 szerződést, amelyet összesen több mint 90 millió forint értékben az elmúlt egy évben kötött a miniszterelnöki kabinet.
Répássy Róbert ezt követően újságíróknak azt mondta, számos esetben felesleges párhuzamosságot tapasztalt, mert olyan tanulmányokat rendeltek meg, amelyeket a szaktárcák feladata lenne elkészíteni. Budai Bernadett ugyanakkor hangsúlyozta: a miniszterelnöki kabinet akkor köt ilyen szerződéseket, ha a munkát csak külső szakértő tudja elvégezni, például egy minisztérium apparátusa kapacitás- vagy szaktudás hiánya miatt erre nem alkalmas.