Rengeteg pénzt nyertek közbeszerzésen Mészáros Lőrinc cégei

A Mészáros Lőrinchez és családjához köthető cégek önállóan és konzorciumok tagjaként idén 225 milliárd forint értékű állami közbeszerzésen nyertek – számolta ki az RTL Híradó.

2016. december 14., 11:04

A Mészáros és Mészáros Kft. (konzorciumban) 140 milliárd forinthoz, az R-Kord (egyedül és konzorciumban) 76 milliárd forinthoz, a Mészáros gyerekeihez köthető Fejér B.Á.L. Kft. (konzorciumban) 8,5 milliárdhoz, a Vivienvíz Kft. pedig 486 millió forinthoz jutott 2016-ban az RTL Klub riportja szerint.

Hogy ebből pontosan mennyi kötött ki a Mészáros családnál, nem tudni, mert a konzorciumok esetében nem ismert, hogy milyen arányban részesültek ebből a tagok.

A számításból hiányoznak az olyan tételek is, mint a Búzakalász 66 Kft. érdekeltségébe tartozó Dereszla Kft. Tokaj-hegyaljai borászatának állami megbízási díjai. Itt ugyanis például nem tudni, mennyiért palackoztak át ’56-os évjáratú borokat a földművelésügyi tárcának. Igaz, utóbbi korábban azt állította a csatornának, hogy ezt ingyen tette a cég.

A Demokratikus Koalíció arra hívta fel a figyelmet, hogy a megszerzett közbeszerzések összege több mint amennyit a magyar felsőoktatásra költ egész évben az állam, ami 160 milliárd forint.

Mészáros Lőrincet a csatorna hiába kereste, nem reagált.