Rendkívüli ülést kezdeményez az ellenzék a parlamentben a válság miatt
Hat javaslattal állt elő közösen a hat párt, a DK-s Kálmán Olga viszont arra nem válaszolt, folytatják-e az általuk vezetett kerületben a kilakoltatásokat.
Hat ellenzéki párt hat javaslattal kezdeményez rendkívüli parlamenti ülést a kialakuló energiaválság és megszorítások nyomán keletkezett szociális válsághelyzet miatt. A kezdeményezést az Országgyűlés épülete előtt a hat ellenzéki párt egy-egy képviselője jelentette be hétfőn délután.
- Hajnal Miklós a Momentum részéről azt kérte, még a szeptember 1-i hatálybalépés előtt törölje el a kormány a kata visszavágását, ezzel enyhítve a nehéz helyzetbe került kisadózók terhein,
- Kálmán Olga, a DK képviselője a rezsicsökkentés drasztikus visszavágása helyett a rezsicsökkentés fenntartható formájának kidolgozását és bevezetését szorgalmazta,
- Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője azt hangsúlyozta, brutálisan elszálltak az élelmiszerárak, amelynek a jelenlegi válság mellett a tíz éve fokozódó klímaválság is oka, ezért az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését, és az élelmiszer-önrendelkezés megerősítését kérte a kormánytól,
- Gál József, az LMP képviselője az üzemanyagár-válságot enyhítené az 5000 forintos, egységes klímabérlettel,
- Kunhalmi Ágnes MSZP-s képviselő az energiahatékonysági program keretében a régi házak szigetelésének minél nagyobb mértékben történő lecserélését és ennek támogatását javasolta,
- Lukács László jobbikos képviselő pedig az alapvető élelmiszerek, a gyerekneveléshez szükséges eszközök, az áram, a gáz és a tűzifa áfáját nulla százalékra kell csökkenteni, és egységes szociális kártya bevezetésével is segíteni kell a legszegényebbeken.
A rendkívüli ülés kezdeményezéséről szóló sajtótájékoztatót a Mérce is közvetítette, a lap tudósítója pedig azt is megkérdezte Kálmán Olgától, hogy a szociális válság enyhítése céljából javasolni fogja-e párttársának, Cserdiné Németh Angélának, a XV. kerület polgármesterének, hogy a helyzetre való tekintettel ne folytassák az önkormányzati lakásokból a kilakoltatásokat.
Kálmán Olga a kérdésre azt válaszolta, a téma „nem tartozik a tárgyhoz”. Mint ismert, július 19-én a kerületben a kerületvezetés kifejezett kérésére lakoltattak ki egy családot egy önkormányzati lakásból. Az egyik, a kilakoltatást megakadályozni kívánó baloldali aktivista ellen pedig elektromos sokkolót is használtak a rendőrök.
(Kiemelt kép: Képkivágás a Párbeszéd eseményről készült Facebook-videójából)