A Rektori konferencia kiáll a kötelező oltás mellett

Szerintük csak így tartható fenn a jelenléti oktatás. 

2021. november 11., 19:32

Szerző:

A rektori konferencia szerint ildomos lenne a 3. oltást is kérni a felsőoktatási intézményekben – írja a 24.hu. A testület közleményt adott ki, melyben határozottan állást foglal a a kötelező oltás kérdéséről az egyetemek tekintetében. 

A kormány döntésének értelmében a munkáltatókon múlik, hogy kötelezővé teszik-e az oltást munkavállalóik számára. Hamarosan az egyetemeken is döntés születik a kérdésről. A Magyar Rektori Konferencia elnöksége döntést hozott. Csütörtöki közleményükben a következőképp fogalmaznak: 

„A Magyar Rektori Konferencia elnöksége a jelenlegi járványhelyzetben a jelenléti oktatás folytatása mellett a kötelező távolságtartás és kötelező maszkhasználat előírását javasolja a magyarországi felsőoktatási intézmények számára.”

A testület szerint a jelenléti oktatás fenntartása  érdekében szükséges, hogy a hallgatók, kutatók és a munkavállalók felvegyék a harmadik oltást. 

(Kiemelt képünk illusztráció: Budapesti Műszaki Egyetem, Fotó: az intézmény honlapja)

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.