Rejtélyes bejelentésre készül Orbán
Nemzetközi sajtótájékoztatót tart a kormányfő, a témáját nem árulták el.
Orbán Viktor miniszterelnök április 6-án, szerdán 14 órakor nemzetközi sajtótájékoztatót tart a Karmelita kolostor Rendezvénytermében – közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda. A bejelentés nem rendkívüli, a választások után hagyományosnak mondható egy ilyen esemény – írta a Portfolio. Viszont a témákat nem árulták el. A lap sejtése szerint a Fidesz-KDNP választási győzelme és a kormányzati tervek lesznek terítéken, emellett az Európai Bizottság elnökének a bejelentésére is reagálhat a kormányfő, amely szerint a testület hivatalosan is elindítja a jogállamisági eljárást Magyarországgal szemben.
Hétfőn a még hivatalában lévő kormány meg is tartotta a választások utáni első ülését, amely másfél órás volt. Új intézkedésekről egyelőre nem érkezett tájékoztatás. A Portfolio szerint nem sok ideje lesz az ünneplésre a kétharmados parlamenti többséget nyerő, hamarosan felálló ötödik Orbán-kormánynak a vasárnapi választások után, hiszen máris komoly gazdasági kihívásokkal kell szembenéznie. Kordában kellene tartani az inflációt, stabilizálni a forintárfolyamot, kezelni a költségvetési kockázatokat és helyezkedni a háborús geopolitikai helyzetben.
(Kiemelt kép: Orbán Viktor sajtótájékoztatót tart 2020. február 16-án. Fotó: Kisbenedek Attila / AFP)