Rejtélyes mérgezés a kórházban Kiskunfélegyházán
A kiskunfélegyházi rendőrkapitányság súlyos testi sértés kísérlete miatt rendelt el nyomozást annak a két ápolónőnek az ügyében, akik vasárnap reggel lettek rosszul a kiskunfélegyház kórházban - írja a baon.hu.
Aznap csak kávét ittak, így erős a gyanú, hogy abban lehetett olyan anyag, amely a rosszullétet okozta. – Kollégáink lefoglalták a csészéket, a kávét és a termoszt, illetve már meghallgattak tíz olyan személyt, akik vasárnap az ápolónők közvetlen környezetében voltak – mondta el a portál érdeklődésére Mihályné Bornemisza Eleonóra, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A két ápolónő gyomrát kimosták, vér-és vizeletmintát vettek tőlük, melyeket Budapestre küldtek vizsgálatra egy szakértői intézetbe. A minták eredménye várhatóan egy hónapon belül érkezik meg, és ez alapján dől el, hogy a rendőrség folytatja-e a nyomozást. – Két variáció lehetséges: ha a mintákban a szakértők olyan anyagot találnak, amely okozhatott rosszullétet az ápolónőknél, tovább folytatódik a nyomozás. Ellenkező esetben viszont lezárul – mondta a sajtószóvivő.
Az ügyben egyébként toxikológus és vegyész szakértőt rendeltek ki. A rendőrség súlyos testi sértés kísérletének alapos gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen - írja a
baon.hu.