Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

2008. május 17., 18:33

Az SZDSZ Új Generáció arra kéri a többi politikai párt és az egyházak képviselőit, hogy tartózkodjanak a homofób megnyilvánulásoktól, és kövessék meg azokat a hívőket, akiket szexuális orientációjuk alapján kívánnak kirekeszteni az egyenjogú magyar állampolgárok közösségéből - jelentette ki Léderer András elnök, a Szentszék budapesti nagykövetsége előtt tartott szombati sajtótájékoztatóján.

2008. május 17., 14:50

Két geológus és egy mindenre elszánt nyugdíjas gépesítené az aranymosást déli határfolyónkon, a Dráván, Vízvár községnél. A próbamosáshoz Amerikából állítólag már megérkezett a szükséges berendezés Magyarországra, de a főváros és a Dráva-part közötti távolságot még nem sikerült leküzdenie. A három férfi terve egy áprilisi tréfa kapcsán látott napvilágot, a helyi újság ugyanis arról számolt be bolondok napján, hogy óriási aranyrögöt találtak a folyóban. A félkilós tömb tréfa volt, a vízfolyásból kiszűrhető arany azonban nem vicc. Még Dél-Somogyban sem.

2008. május 17., 14:46

Feltehetően kiesett egy balatoni vitorlásversenyt kísérő motorcsónakból annak vezetője - tájékoztatta Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője az MTI-t szombaton.

2008. május 17., 12:34

A Fidesz tiltakozik amiatt, hogy az MSZP újabb tagokat kíván delegálni a Magyar Rádió és a Magyar Televízió kuratóriumaiba; az ellenzéki párt e téren önmérsékletre szólítja fel a szocialistákat. Erről a párt helyettes szóvivője beszélt szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

2008. május 17., 11:29

Az SZDSZ erejét együtt adja Fodor Gábor hitelessége és Kóka János pragmatizmusa. Így vélekedtek azok a szakemberek, akiket az MTI annak kapcsán kérdezett, hogy Fodor Gábor a napokban a Népszabadságban megjelent írásában az SZDSZ nyitott, befogadó gyűjtőpártiságát kezdeményezte.

2008. május 17., 11:03

Megfelelő üzenet lesz a szocialistáknak, ha – az MDF-hez hasonlóan – minden ellenzéki párt deklarálja, hogy nem szavazza meg ősszel a költségvetési törvényt; így az MSZP fél évvel előbb hozhatná meg politikai döntését a kisebbségi kormányzás megszüntetéséről - áll az MDF elnökének az ellenzéki pártvezetőkhöz írt szombati levelében.

2008. május 17., 09:54

Több mint négy évtizeden át tanított a Budapesti Műszaki Egyetemen, az utóbbi időben rektora is volt az intézménynek. Emellett a Rektori Konferencia elnöki posztját is betöltötte. Most a kisebbségi szocialista kormányban kapott pozíciót: a tudománypolitikáért, kutatásfejlesztésért, innovációért felelős tárca nélküli miniszter lett. KARÁCSONY ÁGNES interjúja.

2008. május 16., 19:55

Csaknem agyonvertek egy férfit Gyöngyösön; az egyik támadója egy 14 éves fiú volt - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.

2008. május 16., 19:47

Túl a negyvenedik életévén Soma úgy gondolja, beleférne az életébe még egy kisbaba. Az ismert médiaszemélyiséggel az anyaságról beszélget Pásztor Magdolna.

2008. május 16., 18:55

Lát esélyt a szocialisták és a szabad demokraták koalíciós együttműködésére a közeljövőben Simon Gábor, az MSZP országos választmányi elnöke, aki pénteki pécsi sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy nyugodt kormányzást remél a következő két évben.

2008. május 16., 09:30

Érsebész volt. Kórházbezárás után cserélte addigi hivatását államigazgatásira. Főosztályvezetője, majd főigazgatója volt az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak. És miniszteri biztos az Országos Gyógyintézeti Központnál, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetnél, az Országos Mentőszolgálatnál. A Magyar Orvosi Kamara alapító tagja. Most pedig a kisebbségi kormány egészségügyi tárcáját vezeti – „bársonyos reformerként”.

2008. május 16., 08:17

Rendőrök és romák húznak bokszkesztyűt ma néhány meccs erejéig Miskolcon a Rendészeti Szakközépiskolában; a rendezvény célja a tolerancia erősítése - közölte a rendőrség az MTI-vel.

2008. május 15., 16:07

Két rendőrt felmentett, egyet próbára bocsátott jogerősen a 2006 őszi budapesti zavargások miatt indult két büntetőeljárásban a Fővárosi Ítélőtábla. A sértettekkel rendkívül durván bánó személyek az eljárás során ismeretlenek maradtak és a bíróság csak azoknak a büntetőjogi felelősségéről dönthet, akiket az ügyészség megvádol.