Bátor ember menjen érsebésznek - meg miniszternek

Hajdani betege – akinek megmentette az életét – internetes levélben idézi fel az ön sebészkorszakának egyik epizódját. Mintadoktor képe rajzolódik elő a sorok közül. Miért hagyott fel az orvoslással?

Kórházigazgató, sebész főorvos voltam a Balassa János Kórházban. A Fővárosi Önkormányzat előbb elfekvővé nyilvánította az intézményt, majd bezárta. Érsebészként rengeteget operáltam, de amikor munka után néztem, mindenütt azt mondták: álljak a sor végére, asszisztáljak műtéteknél, bizonyítsak. Negyvenévesen, a legszebb sebészkorban a pályakezdők szintjén. Inkább elmentem az OEP-hez főosztályvezetőnek.

Nem tagja az MSZP-nek, miniszterként mégis elkötelezte magát a szakadék szélén billegő párt mellett. Merész lépés.

– Bátor ember vagyok.

Mindenesetre komoly „műtét” előtt áll. Elődje operátori működését ki-ki másként ítéli meg. Egyes értelmiségiek nyílt levélben hozsannázták, a Fidesz szerint viszont Horváth Ágnes az elmúlt évek legnagyobb rombolását végezte az egészségügyben. Ön miként diagnosztizálja a helyzetet?

A liberális vezetés alatt sikerült hozzányúlni a fekvőbeteg-ellátás megmerevedett struktúrájához. A gyógyszerkassza „betarthatóvá” vált. A lakosság kilencvennyolc százalékának rendezettek lettek a járulékfizetési „viszonyai”. Átlátható befogadási rendszer alakult ki gyógyszerekre, gyógyászati eszközökre. Mára a betegek a minőséggel kapcsolatos panaszaikkal – az adott intézményeken kívül – a független Egészségbiztosítási Felügyelethez is fordulhatnak. Azt kell mondanom: hatalmasat léptünk előre.

Ugyanakkor a népszavazás után új szlogen jelent meg a kormányzati kommunikációban: bársonyos reformok. Mit kért öntől a miniszterelnök, amitől bársonyos lehet az egészségügy reformja?

A kommunikációban, de más területeken is elharapódzott az a hangnem, amely a nyugalom ellenében hat. Miniszterelnök úr azt fogalmazta meg: próbáljuk visszaállítani a kiegyensúlyozott, szakmai alapokon nyugvó párbeszédet, amely korábban jellemezte az egészségügyet.

A liberális vezetés alatt a szakmai alapok is hiányoztak?

Nem erről van szó. Csak átpolitizálódott a dolog. Másként fogalmazva: ahol mindenki hangosan beszél, ott senki nem próbálkozik csendes szóval. Az egyeztetések hangneme, stílusa, a rájuk szánt idő – mind gesztusértékű. Hatnak a hangulatra. Hiszen még nemet is lehet mondani valamire úgy, hogy az ne vessen véget a párbeszédnek.

Korábbi kormánybiztosi megbízatásai is jelzik: nagy problémamegoldó. Most a háziorvosokkal is sitty-sutty dűlőre jutott a vizitdíj-kompenzáció ügyében. Bár ahhoz azért kellett a finanszírozásra fordítható tízmilliárd is, ami ki tudja, hol volt eddig.

Nem 10, hanem 7,1. Ami a háziorvosokra jut, az 6,5. Egyébként ez a pénz nem többletforrás, benne volt a kasszában.

Sokáig úgy tűnt, nincs benne. Elődje emberek életét látta veszélyben, ha máshonnan próbálnák elvonni. Kommunikációs malőr?

Profán példát mondanék a pénz „meglétére”. Ha az ember nagyon-nagyon meg akar venni valamit, de egy kevés hiányzik hozzá, feltúrja az egész lakást. Végignézi az összes nadrágzsebet, hátha ott a hiányzó száz vagy tíz forint.

Jó nagy rumli lehet egy ilyen lakásban.

Az OEP-nél, amely a nyilvántartásokat vezeti, forrásokat kezeli, pedáns rend van. És egy felvetődő probléma esetén meg lehet találni azokat a megoldásokat, amelyekre azt mondják: a forrás egészének felhasználása. A járóbeteg-ellátásban találtunk olyan kihasználatlan teljesítményvolumen-keretet, amelynek kiaknázásával az intézmények több bevételhez juthatnak, mint amennyi a vizitdíjból befolyt.

Persze a háziorvosok mellett a járóbetegeket ellátó rendelőket is érinti a vizitdíj kiesése. Esetükben ez a bevételük tíz százalékát jelentette. Vannak egyéb gondjaik is. Ön a Horn-kormány idején tagja volt annak a minisztériumi bizottságnak, amely a járóbeteg-ellátás rendszerének átalakításán dolgozott. A munka akkor állt le, amikor önt ’96-ban kinevezték az OEP főosztályvezetőjévé. A szakrendelőket képviselő szervezet vezetője, Varga Imre azt mondta: reméli, most leporolják az egykori tervezetet.

Vannak örök érvényű megállapítások az egészségügyre vonatkozóan. Vagy megvalósítják ezeket, vagy nem. De sok újat nem lehet kitalálni. Régi szlogen: mindenkit a progresszivitás megfelelő szintjén kell ellátni. A rendszerváltás óta minden kormány próbált tenni ennek megvalósulásáért. Sok országban ugyanez a feladat. Van, akiknek jobban, másoknak kevésbé, egyeseknek sehogy sem sikerül. A megoldási javaslatokat persze aktualizálni kell, a technológia fejlődésének megfelelően. Az említett tanulmányt sem lehet szolgaian lemásolni, de biztosan akadnak benne magvas gondolatok.

Varga Ferenc, a kórházszövetség elnöke úgy látja: a tavaly áprilisi döntések káoszt okoztak a fekvőbeteg-ellátásban. Szerinte ésszerűtlen a kapacitáselosztás. Nagy kórházak kaptak kis területet, kicsik pedig nagyot. Mielőbbi korrekciót vár az új minisztertől. Remélhet?

Nem beszélnék káoszról. De ki merünk mondani vagy felismerünk olyan dolgokat, amelyeket korábban nem.

Például?

A területi ellátási kötelezettségek kijelölése után nagy botrány kerekedett abból, amikor egyesek kiderítették: egy szombathelyi gyermeket a debreceni gyermekszemészetre kell majd elvinni, hiszen a törvény szerint az lett a központi ellátó kórház. Ugyanakkor gyermekszemészet a törvény bevezetése előtt is csak Budapesten és Debrecenben volt. Ma már csak Debrecenben van. Ám a kevésbé speciális eseteket helyben is lehet kezelni. A tárca az ellátási kötelezettségekre vonatkozó törvény kapcsán kérdésekkel szembesült: mondja ki, hogy a gyermekszemészet nem létező fogalom, hiszen egyetlen intézményben, húsz ágyon végzik ezt a tevékenységet? Mondja inkább azt, hogy minden kórházban szükség van ilyen osztályra? Vagy jelentse ki: ebbe a centrumba csak debreceni betegek mehetnek? A törvényalkotással voltaképpen előkerültek a korábbi problémák. Próbálták a legésszerűbb döntést meghozni.

Vegyük az OPNI bezárását: pszichiátriai betegek kerültek utcára vagy hajléktalanszállóra. Szerintem kaotikus a helyzet. Az efféle problémákat miként lehet megoldani?

Nyilvánvaló, hogy át kell tekinteni a fekvőbeteg-ellátás új struktúráját. A törvény szerencsére tartalmazza azt a rendelkezést, amely szerint július 30-ig a regionális egyeztető tanácsok javaslatot tehetnek a struktúra módosítására. Az ehhez szükséges tanulmány elkészítését a minisztérium finanszírozza.

A korábbi intézkedés indokai közt többször elhangzott: bevezetésük a magántőke megjelenését szorgalmazza az egészségbiztosításban. Ön pártolja ezt?

Ma úgy tűnik: a kötelező biztosítás esetében nemkívánatos a magántőke. Ami nem azt jelenti, hogy a kiegészítő vagy magánbiztosításban ne lehetne létjogosultsága.

A reformok egyik meghirdetett célja a hálapénz visszaszorítása volt. A kampány együtt járt némi orvosellenességgel. Az egészségügyi dolgozók fizetéséről viszont nemigen esett szó. Éger István, az orvosi kamara elnöke szerint ugyanakkor a külföldre vándorlás okozza a legnagyobb gondot az egészségügyben. Ennek megakadályozására komplex életpályamodell megalkotását javasolja. Elhallik önhöz a hangja?

Parlamenti bizottsági meghallgatásomon elmondtam, hogy két dolgot mindenképpen szeretnék elérni miniszterségem alatt. Az egyik a gyógyításba vetett bizalom helyreállítása. A másik, hogy az egészségügyi életpálya társadalmi és anyagi megbecsülése elérje azt a szintet, hogy megérje orvosnak, egészségügyi szakdolgozónak menni.

Kérdés, meddig marad miniszter. A rendszerváltás óta ezen a poszton volt a legtöbb váltás. Még az is megeshet, hogy a tárca – egy esetleg újragondolt koalícióban – ismét az SZDSZ-hez kerül. Vagy ez nem reális felvetés?

Ad absurdum, minden előfordulhat. Kisebbségi kormányzás van, még az is megtörténhet, hogy miniszterként én leszek a legrövidebb ideig a helyemen. De amikor vállaltam a feladatot, abból indultam ki: a kormányzati ciklus végéig a poszton maradok. Idő kell, hogy az ember bizonyítsa: elképzelései helyesek.