Puzsér Róbert stábja szerint a DK-nak kedvez, hogy az utcán és nem online fog eldőlni a budapesti előválasztás

2019. június 21., 10:54

Szerző:

Mindössze a budapesti választók 0,31 százaléka, összesen 4366-an regisztráltak online az ellenzéki előválasztásra – közölte az előválasztástól egyébként távol maradó Puzsér Róbert-féle Sétáló Budapest 2019 pénteken.

Fotó: Merész Márton

Zaránd Péter, Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt kampányfőnöke szerint azért vannak ilyen kevesen, mert a DK szájíze szerint alakították a regisztrációs feltételeket. Arról beszélt, hogy túl kevés volt az online regisztrációra biztosított egy hét, amit csekély tájékoztatási kampány előzött meg. Hozzátette, hogy a rendszer szerintük bonyolult, valamint ügyfélkapu-fiók hiányában kizár hétszázezer budapesti választót is – nekik még bonyolultabb volt online regisztrálni.

A közleményük szerint az online előválasztás vonzó és innovatív lehetett volna, megvolt hozzá a megfelelő rendszer és ütemterv, de Gyurcsány Ferenc pártja és a szocialisták "elgáncsolták". Egy demokratikus, széles legitimitású előválasztás helyett pártszavazást tartanak Gyurcsány Ferenc "szektájának" és a "szocialista nyugdíjasoknak".

Szerintük a friss tömegek bevonzása helyett ugyanazok döntenek majd, akik eddig is kiválasztották "az ellenzék alkalmatlan, hiteltelen jelöltjeit", akiket már háromszor vert meg Orbán Viktor miniszterelnök kétharmaddal - fogalmaztak a közleményben.

A választás első napján a szervezők szerint már tízezren szavaztak, tehát az online szavazatokat biztosan meghaladja majd az utcán leadott voksok száma.