20 éves magaslaton a pszichiátriai gondozásra szoruló gyerekek száma Magyarországon

Ijesztő tendenciával szembesültek a szakemberek: utoljára 2004-ben szorult ennyi gyerek és fiatalkorú pszichiátriai gondozásra Magyaroszágon.

2024. szeptember 10., 17:44

Szerző:

Kiemelkedően sok gyermek került mentális problémák miatt pszichiátriai gondozásba 2023-ban. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint tavaly 7357 új fiatalt vettek nyilvántartásba, amivel összesen 19 618-ra nőtt a közellátásban gondozott gyermekek száma Magyarországon – írja az Index.

Mindez azt jelenti, hogy húsz éve nem látott növekedés indult meg, ugyanis 2004-ben volt ennyi mentális betegséggel küzdő fiatalkorú az országban. Akkor egy év alatt 7211 új beteget regisztráltak, és 17 936-an álltak kezelés alatt.

 Riasztóan magas azoknak a gyerekeknek és fiataloknak a száma, akiket az öngyilkosság foglalkoztat

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány lelkisegély-szolgálatát közel 30 ezer gyerek és fiatal kereste meg tavaly. A megkeresésekből 6 ezer szólt különböző félelmekről, szorongásokról, 4 ezer hívás során számoltak be a fiatalok általános lehangoltságról és depresszióra utaló jelekről, 3 ezer esetben pedig a magány érzése miatt hívták fel a lelkisegély-vonalat. Több mint 2 ezer megkeresésben viszont az öngyilkossági gondolat, közel 1500 esetben pedig önsértés miatt kértek segítséget a fiatalok.

„Azt tapasztaljuk, hogy évről évre több gyerek és család marad a pszichés problémákkal megfelelő ellátás nélkül. Sokszor szembesülünk a beszélgetésekben az öngyilkosság több rizikófaktorával is, de ezekre hatékony választ találni egyre nagyobb kihívás, mert a gyerekek védelmét szolgáló rendszerek súlyos kapacitáshiánnyal küzdenek”

– mondta az Indexnek Reményiné Csekeő Borbála, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetője.

A közegészségügyben és a magánellátásban dolgozó pszichológusok is megnövekedett esetszámról számolnak be. A helyzeten a pandémia sem segített, ami után nemcsak a – sokszor pszichoszomatikus tünetekkel járó – szorongásos zavarokban mutatkozott kiugrás, hanem az evészavar, hangulatzavar, depresszió, illetve szuicidium (öngyilkossággal kapcsolatos gondolkodás, viselkedés) is gyakori diagnózis lett.

Az állandó krízesek miatt nőtt a pszichiátriai kezelésre szoruló gyerekek száma

Makai Gábor klinikai szakpszichológus szerint ennek egyik oka az, hogy az úgynevezett permakrízis (állandó válság) időszakában élünk, és olyan válságokat élünk át, amelyek megszilárdítják a bizonytalanság és a félelem érzését.

„Az elmúlt három-négy évben olyan helyzetekkel kerültünk szembe – gyerekek és felnőttek egyaránt –, amelyekkel korábban sosem. Egyik krízisből a másikba mentünk: a pandémia után szinte azonnal jött a háború. Ez arra kényszerített, hogy állandó készültségben legyünk” – fogalmazott a pszichológus, hozzátéve, hogy mindez leginkább a gyermekek pszichéjét terhelte meg, ők ugyanis még nem feltétlen rendelkeznek olyan eszközökkel, amelyek képesek felvenni a harcot az új stressztorokkal.

A fiatalok elvesztették a biztonságos kereteket, az állandóságot, ami szorongáshoz, depresszióhoz és mentális zavarokhoz vezetett. Az állandó készenléti állapot még egy felnőtt pszichéjének is komoly kihívást jelent, a gyerekeket viszont oly módon terheli, ami a személyiségfejlődésükre, énképükre, önértékelésükre is hatással van.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock)