Próbatétel
Az elmúlt héten minden idők egyik legnagyobb árvize zúdult végig az országon, felborítva az élet normális menetét, átalakítva a hétköznapokat. Tízezrek vettek részt a mentésben. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) agyközpontjában, „központi bunkerében” BUJÁK ATTILA járt.
...A tárcaközi bizottság és a Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelési Központ megkapja az OKF operatív törzsétől a napra-percre pontosított adathalmazt: hány ember, rendőr, katona, tűzoltó, jármű védekezik az adott pillanatban, mekkora a kitelepítetek száma, van-e elegendő homokzsák, eszköz, élelem. A döntések a bizottságban születnek, megküldik az operatív törzsnek (OKF), amely a parancsot végrehajtja. Az OKF semmiről sem határoz, „csak” elemez, modellez, jelent és végrehajt, kitelepít, védekezik és szervez.
Ehhez képest köszönik, megvannak, a munkát láthatóan élvezik, minden géppár mellett egy-egy megye szakembergárdája rendszerezi, gyűjti és menti a változó információkat, ahogy megyéről megyére jár az árvíz a Dunán. Állandó kapcsolatban állnak a helyi erőkkel az úgynevezett EDR-rendszeren keresztül. Hogy az utóbbi micsoda, nehezen értjük, maradjunk annyiban, hogy belső használatra alkalmas „egységes digitális rádiós” rendszer. A kérdésre, hogy nagyjából hányan védekeznek ebben a pillanatban, a válasz általános megrökönyödés.
– Mi az, hogy nagyjából? Nem jobb önnek, ha bemondjuk a pontos számot? – kérdezi Kossa tábornok, és már mondja is. – Imre, vetítsük ki az országos képet.
A falon nyolcvanszor kettes óriáskivetítő, húsz másodperc múlva láthatom is, ha látom, csak nem tudok eligazodni az adatok tengerén, hogy kilencezren voltak szolgálatban. Komárom térségében például háromszáznégyen, de oda most indult el egy váltócsapat, két kisbusz huszonnyolc fővel. És valóban látom is, hogy halad. Ugyanezt kifinomultabb bontásban is nézhetem. Hányan vannak kinn az önkormányzatoktól, hány önkéntes, tűzoltó, rendőr és katona. Bérczi László tábornok sem akar lemaradni: az óriáskivetítő igazolja, hogy ebben a pillanatban háromezer tűzoltó van szolgálatban, tizenkét órás váltásban.
Katonai teoretikusok vizionálják, hogy a jövő háborúit számítógéppel, egérrel és joystickkel vívják. Ez a látomás kísért a nagyteremben, ahol húsz gép mellett OKF-harcosok ülnek, árvizet, buzgárt, repedést, suvadást, kiöntést modelleznek, majd ki is védekezik őket. Csakhogy a képernyő mögött ezúttal életek vannak. Emberek, akik zsákot hordanak a gátra, kitelepítettek csomagolnak, buszra szállnak. És mindig történik valami váratlan, „nem modellezhető” dolog. Az OKF-esek mesélik, hogy egy parasztember bevitt a tűzoltóknak egy szürke marhát, mondván, hogy vágják le, fogyasszák egészséggel. Hát erre tényleg nem számított senki.
(A teljes írás a 168 Óra hetilap legfrissebb számában olvasható.)
