Pintér Sándor kitüntette a dunai hajóbaleset utáni mentésben részt vevő szakembereket, hatósági és civil személyeket

2019. június 20., 13:20

Szerző:

Elismeréseket adott át a május 29-ei dunai hajóbaleset utasai, legénysége mentésében és a hajóroncs kiemelésében rendkívüli helytállást tanúsító szakembereknek, hatósági és civil személyeknek csütörtökön Budapesten a belügyminiszter.

Pintér Sándor a kitüntetetteket méltatva hangsúlyozta: el kívánják ismerni a Magyarország története legnagyobb polgári hajókatasztrófájának mentésében résztvevők áldozatos munkáját, az életmentést, az önkéntes segítséget és az elhunytak kutatását. 

A baleset utáni riasztást követően a mentésben ezer rendőr, 274 szolgálati jármű, helikopterek, drónok, a Terrorelhárítási Központ (TEK), a Honvédelmi Minisztérium (HM), a Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF), az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) munkatársai, vízimentők, polgárőrök és önkéntes segítők vettek részt - idézte fel a belügyminiszter.

Mivel mindössze hét ember életét sikerült megmenteni, Pintér Sándor a további feladatok között említett az eltűntek nemzetközi együttműködés keretében történő felkutatását.

Dunai hajóbaleset A roncsfeltáró munkálatokat végző búvárok egyike nyújtja ki kezét a vízből
Fotó: Balogh Zoltán

A koreai érintettekre utalva kijelentette, Magyarország számára fájó, hogy, hogy az áldozatok közül 33-an vendégként, turistaként tartózkodtak az országban, egyúttal részvétét fejezte ki magyar kormány nevében a hozzátartozóknak és az ázsiai ország vezetőinek.

Pintér Sándor beszédében kiemelte: a kitüntetettek példaértékű kockázatvállalással, bátorságot, helytállást tanúsítva, másokat elrettentő természeti körülmények között, fáradtságot, félelmet nem ismerve dolgoztak. Köszönetet mondott a dél-koreai külügyminisztériumnak, az ország budapesti nagykövetségének, katonai attaséjának, valamint a hajó kiemelésében és az áldozatok felszínre hozásában részt vevő búvároknak. – Fegyelmezettségükkel, szakmai tudásukkal hozzájárultak a gyors és eredményes munkához – méltatta őket Pintér Sándor.

A belügyminiszter szintén köszönetét fejezte ki a mentésben résztvevő osztrák, cseh, norvég és szlovák szakembereknek, a magyar tudományos élet szereplőinek, valamint a mentésben résztvevő civileknek. A magyar társadalom egy emberként fogott össze, amit az a sodronykötél szimbolizál, amellyel sikerült kiemelni a sérült hajót - hangoztatta. Pintér Sándor leszögezte: a baleset miatt indult büntetőeljárást le kell folytatni, a katasztrófához vezető minden egyes részletet fel kell deríteni.

Dunai hajóbaleset - Belügyminiszteri elismerések a mentés r? Gyenei Gyula, a Clark Ádám úszódaru kapitánya átveszi a kitüntetést
Fotó: Balogh Zoltán

A belügyminiszter Bátorságért érdemrenddel tüntetett ki hat civil búvárt és négy hatósági személyt. A rendkívüli helytállásért érdemrend arany fokozatában részesült Hajdu János, a TEK főigazgatója, a szervezet vezetőségének több tagja, valamint számos rendőr és katasztrófavédelmi beosztott mellett Gyenei Gyula, a Clark Ádám úszódaru kapitánya, az ütközés utáni mentést a környező hajókról végző hét civil és egy szabadnapos rendőr.

Az eseményen lejátszották az ütközést követő első, a rendőrség ügyeletére 21 óra 15 perckor érkezett állampolgári bejelentés felvételét és a roncs kiemelésének folyamatáról készült mozgóképeket. Az áldozatok emléke előtt egy perces néma felállással emlékeztek.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.