Pétervári-Molnár Bendegúz 10. helyen végzett egypárevezésben

A B döntőben a negyedik legjobb eredményt érte el.

2021. július 30., 02:59

Szerző:

Pétervári-Molnár Bendegúz a tizedik helyen végzett az egypárevezősök között a tokiói olimpián, miután a pénteki B döntőt a negyedik helyen zárta – írja az MTI. A 28 éves versenyző 6:50.45 perces idővel ért célba a Sea Forest Evezős pályán. Pétervári-Molnár jó tempóban kezdte a B döntőt, 500 méter után harmadik volt, azonban riválisai rákapcsoltak a folytatásban. A B döntőt a világ- és Európa-bajnok német Oliver Ziedler nyerte.

Az utóbbi időben ez az egyik legjobb magyar eredmény evezésben. A 2012-es londoni olimpián a 11. helyen végzett a Hirling Zsolt és Varga Tamás könnyűsúlyú kétpár, míg Simon Béla és Széll Domonkos 13. lett kormányos nélküli kettesben. A 2016-os riói olimpián pedig 9. helyen zárt Simon Béla és Juhász Adrián. Pétervári-Molnár Bendegúz az öt évvel ezelőtti ötkarikás játékokon is indult, ott egypárban 14. lett.

A magyarok legutóbb 1968-ban nyertek érmet evezésben, ekkor másodikként végzett a Melis Zoltán, Sarlós György, Csermely József, Melis Antal összeállítású kormányos nélküli négyes Mexikóvárosban. Azt megelőzően pedig a Szendey Antal, Zsitnik Béla és Zimonyi Róbert kormányos kettes végzett harmadikként az 1948-as londoni játékokon.

(Kiemelt kép: Tokió, 2021. július 23.Pétervári-Molnár Bendegúz a tokiói nyári olimpia egypárevezős versenyszámának előfutamában a Sea Forest Evezős Pályán 2021. július 23-án. A világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztották a 2020-as tokiói nyári olimpiát.Fotó:MTI/Kovács Tamás)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.