Megsértődött a Fidesz a pedofilozásra – Szabó Tímea mehet a bíróságra

Bár a mentelmi bizottság  – egyhangúan – nem támogatta a felfüggesztést, Szabó Tímea felszólalása után a fideszes képviselők mégis megszavazták azt.

2022. június 8., 16:31

Szerző:

„Ha ennyire biztos az igazában, akkor a bíróság előtt is meg tudja magát védeni”

 – válaszolta az Azonnalinak a Fidesz frakció az üggyel kapcsolatban.

A lap emlékeztet: a rendszerváltás óta élő szokásjog a parlamentben, hogy magánvádas ügyekben nem függesztik fel egyetlen képviselő mentelmi jogát sem, csak akkor, ha közvádas (vagyis hivatalból üldözendő, például korrupciós) ügyek esetében.

Előbbi csoportba tartoznak a rágalmazási és becsületsértési ügyek is. A parlament ugyanakkor eddig következetesen azon az állásponton volt, hogy a képviselői szólásszabadságba ennek bele kell férnie.

Szabó Tímea a választási kampányban írta azt Bús Balázs korábbi óbudai fideszes polgármesterről, hogy

pedofil ügyet tussolt el, a Fideszről pedig azt, hogy pedofilokat rejteget a párt.

Úgy tűnik, hogy ez már sok volt a Fidesznek: felfüggesztik a képviselő mentelmi jogát.

És bár az Országgyűlés Mentelmi bizottsága nem támogatta a felfüggesztést, a parlamentben Szabó Tímea felszólalása után (amelyben a konkrét ügy mellett a párbeszédes politikus a Kaleta és Fogsz Tivadat ügyét is felsorolta) mégis megszavazták azt.

 A képviselők ezt követően Tordai Bence mentelmi jogáról döntöttek, akit Gór Csaba, a Fidesz fővárosi II. kerületi jelöltje perelt be, mert a Párbeszéd politikusa azt írta róla, hogy zugügyvéd, és Vlagyimir Putyin lekenyerezettje. A mentelmi bizottság itt sem javasolta a mentelmi jog felfüggesztését.

(Kiemelt kép: Szabó Tímea Áder János marionett figurájával. Fotó: Szabó Tímea / Facebook)