Párterápia

– Mit képzelnek magukról? Hogy morálisan felsőbbrendűek? Rosszabbak, mint az SZDSZ volt, velük legalább lehetett racionálisan beszélni! – csattan szocialista beszélgetőpartnerünk a telefonban.

– Megy a hiszti, az elméletgyártás, a kiszivárogtatás. Majd vége lesz. Nem babazsúrra, hanem tárgyalásra készülünk. A szocialisták is tudják, egymásra vagyunk utalva – dől hátra a székben Együtt–PM-es segítőnk.

Adok-kapok

Ilyen hangulatban találkoznak a felek pénteken. S bár hivatalosan ez még csak a májusi, Bajnai-féle szocialistaválasztmány-látogatás visszavágója lesz, elkezdődik a tárgyalás a tárgyalásról. Vagy, ahogy egyik informátorunk fogalmaz: – Megbeszéljük, kinek mi fáj, milyen állapotban van a lelke.

Ráfér a szereplőkre a párterápia. Az elmúlt hetek csörtéiben mindenki kapott találatot. Miután Bajnai Gordon és Mesterházy Attila is nyilvánosan elismerte: vállalnák az ellenzéki oldal miniszterelnök-jelölti pozícióját, tűz alá kerültek. Török Zsolt a Facebookon ekézte Bajnai árvízi szereplését (igaz, utóbb elnézést kért), Szabó Rebeka és Scheiring Gábor (PM) blogbejegyzéseikben kritizálták Mesterházy idő előtti coming outját, Jávor Benedek pedig nokiásdobozozott egy öblöset. És bár az MSZP-nek vélhetően nem fáj, az ellenzéki együttműködésnek kevéssé használ, amikor Juhász Péter, az Együtt 2014 társelnöke azt nyilatkozza: „Gyurcsány Ferenc... szimbolizálja Orbán Viktor mellett azt a romlott politikát... ahol gyakorlatilag egy maffia tartja kézben az országot.”

– Bajnai februárban közölte, az MSZP-nek nincs elég szavazója a kormányváltáshoz, elég hitele a korszakváltáshoz, elég szakértelme a jó kormányzáshoz. A tagság kiakadt, az elnökség intett, nyeljünk, hadd pozicionálják magunkat – mondja egy MSZP-s prominens. – De könyörgök, négy hónap elteltével még mindig itt tartunk! Ráadásul Attila és Gordon megegyeztek: nem egymás kárára kampányolunk.

– Nem kell túldimenzionálni ezeket a kakaskodásokat – hűt az Együtt–PM egyik politikusa. – Játszhatjuk azt, hogy nagyon szeretjük egymást, két perc alatt összeborulunk, csak akkor elveszítjük a választást. Márpedig mi győzni akarunk. Ehhez pedig nem elég újraosztani a meglévő támogatókat, hanem újakat is kell szerezni.

Számmisztika

És hogy ehhez miért kell belegyalogolni a másikba?

– Aki sértődékeny, az ne menjen politikusnak. Belátom, nehéz kommunikációs feladatot kell megoldanunk. Meg kell győzni az embereket, hogy bár együttműködünk a szocialistákkal, nem a 2010 előtti korszakot hozzuk vissza. Amikor korrupcióellenes stratégiáról, sajtószabadságról, ügynökkérdésről beszélünk, téziseket írunk a korszakváltásról, azt nem bullshitnek szánjuk. A szocialistáknak is érezniük kell az elhatározás súlyát. Persze a tárgyalásokon elengedhetetlen lesz a közös helyzetértékelés.
Kemény dió. Az Együtt állítja: infrastruktúrával jól állnak, a százhat egyéni választókerületből nyolcvan-kilencvenben megvan a jelöltjük, a pártbejegyzés körüli problémázgatásra számítottak, de szervezetileg nem szorulnak más támogatására. A szocik kontráznak: Bajnaiék vidéken a szegfűs aktivistahálózatot próbálják kannibalizálni, másutt meg szebb napokat látott exszoci és -liberális jelöltekkel adnák el a korszakváltást. Mire replikázik az Együtt: az MSZP szervezettsége is egyenetlen, bizonyos országrészekben halványabb a DK-énál.

Tovább is van. Míg az MSZP kevesli az Együtt eredményeit, Bajnaiék úgy érvelnek: pártjuk már most 7-8 százaléknyi, 500-600 ezer voksot szállít az ellenzéki oldalnak, ráadásul e támogatóknak csak harmada mondja, hogy 2010-ben az MSZP-re szavazott. Legalább negyedük három éve a Fideszre voksolt, harmaduk pedig titkolózik. Eközben a legnagyobb ellenzéki párt diadallal számol be arról, hogy pártelnökük népszerűsége több pontot emelkedett, míg Bajnaié csökkent. Erre az Együtt–PM legyint. Szerintük a Bajnaira kihegyezett fideszes negatív kampány többnyire a kormánypárti szimpatizánsok körében hat, a biztos ellenzékieknél és a bizonytalanoknál nem ér célt. Márpedig ők rájuk vadásznak: az aktív elkötelezetlenekre. S nem népszerűséget, hanem alkalmasságot figyelnek, amely paraméterekkel, állítják, már Bajnai a nyerő Mesterházyval szemben.

Listavariációk

A minimálprogramban, legalábbis elvben, már májusban megállapodtak a pártok: vagyis valamennyi egyéni körzetben összehangolják az indulást, koordinált jelöltállítás lesz.

Az igazi feladvány a közös lista. A „bármilyen megoldást támogatunk, ami a győzelem esélyét növeli”, a „minden tárgyalás kérdése” meg a „nyitottak vagyunk” válaszokból érződik, kétesélyes az egyezség. Az Együtt–PM diplomatikusabb politikusai úgy fogalmaznak, a magyarok nem szavaznának kellő számban egy MSZP dominálta listára. Mások nyíltabbak: ők bizony nem adják a nevüket egy Mesterházy vezette listához, amelynek összeállításába ráadásul nem is szólhatnak bele.

– Vétójog? Szó nincs róla! – mondják erre a szocialisták. – A listán nagyjából harminc befutó hely lesz. A nyolcvan százalékban megújult, fiatal arcokból álló elnökségünket, a frakció vagy a választmány vezetését akarják kimazsolázni? Nonszensz!

Sőt, a vehemensebbek figyelmeztetnek: ha nincs közös lista, koordinált jelöltállítás sem lesz.

– Hogyan magyarázzuk el a gőzerővel dolgozó választókerületi embereinknek, hogy mondjuk huszonhét helyen nemhogy nem lehet majd a szegfűre szavazni, de még a töredékszavazatokért sem hajthatunk, hiszen nincs közös lista?! Egyéniben szavazna a nép az MSZP-s indulóra, de egy szocialisták dominálta közös listára meg nem? Döntsék már el: most utálnak minket, vagy sem?

Higgadtabb MSZP-s árnyalja a képet: a matek szintjén megoldható, hogy az ellenzék számára biztosan vesztes körzetekben induljon mindkét párt jelöltje, mert így legalább a töredékszavatokat mindkettő begyűjtheti. Persze ez részletkérdés.

Szivárgás

A fő téma a közös lista – vagy a két külön. A bajnaisták egyre többször hoznak érveket emellett. Olyat, mint hogy „jobb, ha minél több kérdésben a szavazó dönt, és nem a pártok egyezkednek”. „A külön lista nem abúzus, ez a természet rendje. Általában a pártok külön indulnak, külön kampányolnak, és a választás után kötnek koalíciót.” Vagy: „Azonos szavazatszámnál a közös lista vagy a két külön lista csak egyetlen mandátumkülönbséget jelent.” És: „Mondhatnánk az embereknek, hogy aki kormányváltást akar, az egyéniben szavazzon az ellenzéki jelöltre, listán pedig arra a pártra, amelyik dominanciáját akarja egy új kormányban.” Sőt: „Két ellenfélre a Fidesz is nehezebben lőne.”

Az MSZP-sek a fejüket fogják.

– Mari néni azt kérdezi, ki lesz a jelölt, aki megveri Orbánt? Ennyi. Nem érdekli a hadova a pártok dominanciájáról. Ráadásul a közös indulás sokkal nagyobb mozgósítóerővel bír. Az ellenzék remélhetné, kétszer kettő néha öt. Külön induláskor viszont nem lehet megúszni, hogy a két párt egymást sározza.

Párttársa úgy hiszi: – Az Együtt nem akar megállapodni, ezért kezdtek érveket szivárogtatni a külön listák mellett. Ha így lesz, Orbán hátradőlhet, csak elmondja kéthetente: hogyan tudnának kormányozni, ha még egymással sem voltak képesek megállapodni.

(Mellesleg, külön listák esetén könnyen az MSZP nyakába szakadna a DK is. Nagy összeboruláskor egyszerűbb lenne őket is felvenni a hajóba, anélkül azonban vélhetően a szocialistáknak kellene egyedül cipelni a gyurcsányi terhet.)

Szocialisták körében terjed az a pletyka is, hogy a megállapodás kerékkötője valójában a PM, amely már az LMP-ből való kilépéskor is nyilvánvalóvá tette: számukra tabu a szocis közös lista. És rossz nyelvek szerint még csak nem is a korszakváltásos szlogen miatt, hanem hatalompolitikai okokból. Ugyanis egy közös listán sokkal kevesebb helyet kapna a PM, mint egy szimpla Együtt–PM-lajstromon. Márpedig az utóbbi esetben könnyebb pártot, identitást építeni, 2018-ra készülni.

– Ezt a sztorit a Jókai utcában gyártják – mondja egy PM-es politikus. – Négy év alatt felépítettük az LMP-t, de otthagytuk, mert úgy láttuk, azzal a stratégiával nem lehet 2014-ben kormányt váltani. Minket nem lehet azzal vádolni, hogy ne lennénk elkötelezettek a 2014-es győzelem mellett.

Bűnbakkeresők

Meglehet, a tárgyalások kezdetére felforrósított hangulat csupán erőfitogtatás. Koalíciós tárgyalásokon edződött szocialista állítja: programokban kisebb a különbség, mint két átlagos szövetséges között.

– A rossz hangulat oka az október óta tartó patthelyzet: ki legyen a miniszterelnök-jelölt? Minden beszólás erre megy ki, koptatni a másik jelöltet. Persze a pakliban benne van, hogy már bűnbakképzés zajlik: ki tehető majd felelőssé a megállapodás elmaradásáért?

Egyes pesszimista forgatókönyvek szerint a helyzet csak akkor változhat, ha az aspiránsok biztos bukásként kezdik látni 2014-et, így inkább elengedik a sajtot. Ám egyelőre hajthatatlanok, hátországuk támogatását élvezik.

– Optimizmusra legfeljebb az adhat okot, hogy senki nem akar hibásnak látszani, ezért nem rohan el, nem hoz felelőtlen döntést – summáz egy szocialista. – Halálos bűn, hogy hagytuk ennyire elhúzódni a folyamatokat. A szimpatizánsok besokalltak, kezdenek depressziósak lenni. Egyik pártról sem feltételezem, hogy ne akarna nyerni 2014-ben. De a vereségbe való belenyugvás jelei már felbukkantak. A gondolatokba már beférkőzött az „ez se nagy tragédia”. Pedig az. Mert ha ez is egy lehetőség, akkor tényleg szólnak érvek a külön indulás mellett. Amúgy viszont nincs más út: meg kell halni a közös listáért.