Összeomlott a Nemzeti Választási Rendszer
Az Index információi szerint a Fővárosi Választási Iroda (FVI) körlevélben értesítette a budapesti kerületek jegyzőit arról, amit már amúgy is tudtak: nem működik a kifejezetten választási célra kiépített országos informatikai hálózat, a Nemzeti Választási Rendszer.
A működésképtelen rendszer miatt az FVI bejelentette, hogy az országgyűlési választások lebonyolítását végző önkormányzatok a napokban felmerülő feladataikra ismét igénybe vehetik az elmúlt négy években teljesen elkülönített, elvileg már kizárólag közigazgatási céllal működtetett hálózatokat.
Ez azt jelenti, hogy a jelöltállítással kapcsolatos adatokat és a jelöltek által leadott ajánlások valódiságát az okmányirodák számítógépein az ASZA (anyakönyvi szolgáltató alrendszer) hálózatán kell leellenőrizniük. Az egy-egy párt jelöltje által leadott minimum ötszáz, de sok esetben több ezer aláírás, amelyet 72 óra alatt kell végigfuttatni a hálózaton, a következő napokban várhatóan komoly torlódást okoz az okmányirodák működésében, ahol eleve kevesebb munkaállomás van, mint a választási irodákban.
Az
Index információi szerint a kormányhivatalok és az önkormányzatok elkülönítése után kiépített új választási infrastruktúrára több milliárd forintot költöttek a kormányzati szervek és az önkormányzatok. A pontos összeget és a beszállításokat végző cégek nevét azonban nem hozták nyilvánosságra, a beszerzést a nemzetbiztonsági kockázatok miatt titkosították.