Összejátszottak, hogy Orbán vejének a cége legyen a befutó a 748 milliós pályázaton, de a magyar rendőrség ezt nem találta gyanúsnak
Ahhoz képest, hogy a rendőrségi nyomozást 2016-ban állítólag bűncselekmény hiánya miatt megszüntették, Európai Unió Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) játszi könnyedséggel sikerült kiderítenie, hogy az Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak a résztulajdonában álló Elios Innovatív Zrt. beleszólt azoknak a pályázatoknak a kiírásába, amelyeken győztesként futott be – írja a 24.hu. A portálnak sikerült megszereznie az OLAF erről szóló jelentését, amelynek a tanúsága szerint bizonyítani, hogy az összesen 35 pályázat egyikében, a szekszárdiban az Elios közvilágítási üzletágának a vezetője előre megállapodott a fideszes városvezetéssel, és a kiírásba olyan indulási feltételeket foglaltak bele, amelyeket kizárólag a cég tudott teljesíteni. Szekszárd kírás szerint olyan céget akart befutónak, amelynek
az előző két évben legalább 380 millió forint bevétele volt LED-es közvilágítási megrendelésekből,
az előző öt évben volt legalább négy olyan egymást követő hét, amikor minimum 200 lámpát szerelt fel,
és részletesen leírták a város 2455 új lámpájának a technikai paramétereit is, mégpedig annyira részletesen, hogy teljesen megegyeztek az Elios beszállítója, a Tungsram-Schréder Zrt. termékeinek jellemzőivel.
Az Elios végül piaci ár feletti, 748 millió forint értékű megbízást kapott Szekszárdtól a közvilágítás korszerűsítésére. Pályázati sikerében enyhén szólva szerepet játszhatott, hogy az akkori polgármester, a fideszes Horváth István két évvel a kiírás előtt, 2012-ben telefonon beszélt Mancz Ivette-tel a cég közvilágítási üzletágának a vezetőjével a pályázatokról. A telefonbeszélgetésre fél évvel a kiírás előtt kerítettek sort, vagyis akkor, amikor az Elios még nem is tudhatott volna a lehetőségről, csakhogy Hadházy Ákos, az LMP társelnöke – aki 2012-ben még fideszes önkormányzati képviselő volt – készített egy hangfelvételt egy 2012. augusztus 22-i képviselő-testületi ülésről, amelyen polgármester előállt a közvilágítás-korszerűsítési pályázattal.

Hangfelvétel bizonyítja azt is, hogy Mancz egyeztetett Manczcal az indulási feltételekről, az Elios közvilágítási üzletágának a vezetője pedig több olyan 2013-as e-mail címzettjei között, amelyet a pályázat előkészítésével megbízott cégek, a Sistrade Kft, az INS Kft. és a Tender-Network Zrt. váltott. A Sistrade az Eliosnak azt is megengedte, hogy az utolsó pillanatokban változtasson a kiíráson, ami már csak azért sem volt nehéz, mert Hamar Endre ügyvéd, a Sistrade vezetője az Eliosban is tulajdonos volt. Az OLAF a teljes anyagot megkapta, és talált egy olyan dokumentumot is, amelyben az Elios 15 önkormányzat számára készült szerződés vázlatát írta meg. Ezt a dokumentumot Mancz hozta létre.
Ami Tiborczot illeti, ő Hamar ismert üzlettársaként 2015 áprilisáig volt résztulajdonos a cégben, amelynek a feltűnő közvilágítási sikerszériája miatt az OLAF ugyanabban az évben elindította a vizsgálatot, a róla készült jelentést pedig 2017 decemberében elküldték az Orbán-kormánynak is. Ezt az Orbán-kormány annak ellenére nem hozta nyilvánosságra, hogy a 4-es metró körüli, a Bajnai-kormányra nézve nem túl hízelgő visszaélésekről szóló OLAF-jelentést korábban sietett közreadni.
Bár Hadházy szerint Tiborcz két- és négymilliárd forint körüli összeghez juthatott hozzá illegálisan az Elios pályázati sikerszériája révén, Orbán a vejéről szóló kérdésre azt mondta, hogy üzleti ügyekkel nem foglalkozik. Ennek a fényében is visszatetsző, hogy az Elios elleni feljelentés nyomán indult magyarországi rendőrségi nyomozást 2016-ban bűncselekmény hiányára hivatkozva szüntették meg. Az akkori rendőrségi elutasító határozat szerint azt, amit az Elios művelt, sem csalásnak, sem sem egyéb bűncselekménynek nem lehet minősíteni.
Tegnapi lapszemlénkben arról is írtunk, hogy az OLAF szerint szervezett csalási mechanizmus segítette az Elios győzelmét a közvilágítási pályázatokon.