Országszerte szirénapróba lesz hétfő délelőtt

Hétfőn délelőtt 11 órától országszerte szirénapróba lesz – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

2023. január 9., 07:21

Szerző:

Hétfőn délelőtt 11 órától a lakossági riasztó rendszer (MoLaRi) csökkentett üzemű, úgynevezett „morgató” próbájára kerül sor – írta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

A MoLaRi-rendszert Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Pest, Tolna, Vas, Veszprém, Zala megyében és Budapesten építették ki, ennek során 768 lakossági riasztó-tájékoztató, illetve 419 monitoring végpontot telepítettek. A próbák alkalmával körülbelül 10 perc időtartamban hangképeket és „élőbeszédet” sugároznak le a végpontokon.

A következő, hasonlóan csökkentett üzemű próba február hatodikán esedékes.

(Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)

Az államtitkárság akár már idén tavasszal az év végi osztályzatba jelentősen beszámító érdemjegyet adna a diákoknak a kompetenciamérési területnek megfelelő tárgyból. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint ezek a tervek rendkívül hátrányosan fogják érinteni az SNI-s és/vagy BTMN-es diákokat – még jobban nehezítve a felzárkózásukat, ezzel párhuzamosan felgyorsítva a leszakadásukat. A Szülői Hang nyílt levélben tiltakozik.