Megváltozhat Magyarország biztonsági helyzete az orosz–ukrán konfliktus árnyékában

Folyamatosan érkeznek a hírek az orosz–ukrán feszültség fokozódásáról, amióta hétfő este Vlagyimir Putyin elismerte a szakadár területek függetlenségét, valamint elrendelte a „békefenntartó” csapatok telepítését a két térségbe. Az európai nagyhatalmak – elsőként az Egyesült Királyság és Németország – a minszki egyezmény megsértésére hivatkozva sorra jelentették be, milyen intézkedésekkel kívánják szankcionálni Oroszországot, illetve már a közös Európai Uniós szankciókat is kilátásba helyezték a külügyminiszterek. Tálas Péterrel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) működő Stratégiai Védelmi Kutatóintézet vezetőjével a legfrissebb eseményeket és következő napok lehetséges forgatókönyveit elemeztük.

Délután négy órakor üléseztek az uniós külügyminiszterek Párizsban, hogy az Oroszországgal és egyes személyekkel szembeni szankciókról döntsenek, a hírek szerint azonban a tagállamok aggódnak, mert Magyarország vonakodik. Meddig húzhatja a végső döntést Orbán Viktor?

A miniszterelnök korábban egyértelművé tette, hogy az európai uniós megoldások része Magyarország, úgyhogy valószínűleg lesz megállapodás.

Miként reagálhat Oroszország az EU-s szankciókra, amelyek többek között a szakadár régiókkal folytatott kereskedelmet is ellehetetlenítenék?

Egyelőre különösebb reakciót nem várok. Ezek a szankciók nem fogják leállítani a katonai akciót, inkább hosszabb távon okozhatnak kellemetlenséget. Nagyon körültekintően és okosan kell őket bevezetni. Időbe fog telni, mire érvényesül, hogy például a modern technológiához nem tud majd hozzájutni Oroszország. További kulcskérdés, hogy a szankciók kiterjednek-e a döntéshozók családtagjaira?

Amennyiben a szankciópolitika hosszú távú eszköz, mi értelmét látja ebben a pillanatban, amikor a helyzet éppen kiéleződik?

A szankciópolitika mindig egy kényszer, annak beismerése, hogy mást most nem lehet tenni. Azért kell most alkalmazni, mert a nyugat – az Európai Unió és a NATO tagjai – nem részesei ennek a konfliktusnak, vagyis nem fognak Ukrajnáért háborút vállalni. Mivel azonban a nyugati közösség jelezni akarja, hogy helyteleníti a nemzetközi jog, egy ország szuverenitásának és területi integritásának újabb megsértését, valamit lépniük kell. Túl azon, hogy szóban elítélik az agressziót, olyan lépéseket is tenni kell, amelyek hatása remélhetőleg a jelenlegi politikája megváltoztatására kényszeríti az orosz vezetést. Hozzátenném, igazán hatékony szankciókat csak azok az államok tudnak bevezetni, amelyek komoly gazdasági kapcsolatban állnak a szankcionált országgal.

Japán bejelentette, hogy szintén készen állnak az Oroszországgal szembeni szankciókra. Ez hogyan befolyásolja a helyzetet?

Minél többen vesznek részt a szankciókban, annál hatékonyabb a metódus. Japán abból a szempontból izgalmas, hogy high tech termékeket exportál. Ugyanakkor mindig meg kell vizsgálni, hogy kinek mennyire intenzív a gazdasági kapcsolata a szankcionált országgal. Európában a gazdasági kapcsolatok volumene szempontjából Hollandiának, az Egyesült Királyságnak és Németországnak vannak komoly kapcsolatai Oroszországgal, így ők tudnak komoly szankciókat érvényesíteni. Azok a kis országok, akiknek nincsen lényeges gazdasági kapcsolatuk az oroszokkal, már kevésbé képesek erre. Azok pedig, akik valamilyen mértékben és területen függnek Oroszországtól, illetve az orosz nyersanyagoktól – például a gáztól, olajtól, palládiumtól, titántól –, még nehezebb helyzetben vannak. Nagyon komplikált dolog a szankciópolitika bevezetése, mert nem mellékes az sem, hogy az adott országnak mekkora terhet jelent egy-egy szankció.

Európának mekkora terhet jelent jelenleg?

Az orosz szankciók döntően Európának jelentenek valós terhet, nem az Amerikai Egyesült Államoknak. Az USA pénzügyi szankciókat tud bevezetni, mert nincs meghatározó kereskedelmi és gazdasági kapcsolata az oroszokkal. Figyelnie kell viszont arra, hogy bizonyos szövetséges országok nem képesek, vagy nem akarnak bevállalni pénzügyi szankciókat. De azt gondolom, nem kizárólag a szankciópolitika az az eszköz, amellyel Ukrajna védelmében fel tudnánk lépni.

Milyen eszközöket alkalmazhatna még Európa?

A nyugati hatalmaknak el kell dönteniük, hogy mennyire fontos nekik Ukrajna szuverenitása, területi integritása, illetve az, hogy a háború és a háborúval való fenyegetés a jövőben ne válhasson sikeres eszközzé a nemzetközi kapcsolatokban. Oroszország ugyanis most pontosan ezt teszi: háborúval fenyeget és háborúval kívánja megváltoztatni egy ország orientációját. A nyugat fokozottabban is támogathatja Ukrajnát, például fegyverekkel, pénzügyileg, diplomáciával vagy hírszerzési információkkal. Esetleg azzal, hogy az orosz vezetést megpróbálja elszigetelni a nemzetközi közösségen belül. Ugyanakkor arra is figyelnie kell, hogy Oroszország egy atom- és energetikai nagyhatalom, ráadásul ez a konfliktus abban a poszt-szovjet térségekben zajlik, ahol Oroszországnak katonai stratégia előnye van. Ukrajna nem NATO-tag, így a nyugatnak nincs vele szemben garanciális kötelezettsége.

Decemberben Oroszország még követelte a NATO keleti terjeszkedésének megállítását, a mostani helyzet azonban pont az ellenkezőjét idézheti elő: előfordulhat, hogy a NATO a közeljövőben megerősödik keleten?

Igen. Szerintem az ukránok fegyverrel, pénzzel és diplomáciával való támogatása, illetve a NATO keleti szárnyának további megerősítése sokkal jobban izgatja majd Oroszországot, mint az említett szankciók, hiszen a nyugati közösség pont a követelésekkel ellentétesen viselkedne.

Számíthatunk-e olyan típusú visszakozásra orosz részről, mint február 16-án, vagy most már biztosan eszkalálódik a helyzet?

Két típusú forgatókönyvvel számolok. Az egyik az úgynevezett szünet-forgatókönyv, a másik az eszkalációs forgatókönyv. Utóbbi azt jelenti, hogy a szakadár államok elismerése az Ukrajna elleni agresszió következő szakaszának a kezdete is egyben. Különösen azért, mert az oroszok és a szakadár államok kötöttek egy szerződést, amelyben biztonsági garanciákat fogalmaztak meg, és ha ezeket Oroszország ki akarja terjeszteni a szeparatista államokra, ez a reguláris fegyveres erők nyílt bevetését jelenti a szeparatista félállamok védelme érdekében. Ez az orosz és ukrán fegyveres erők összetűzéséhez vezethet. Pláne, ha nem fogják tudni megkülönböztetni az oroszokat a szakadároktól. Amennyiben az oroszokat is lőni fogják, az bizony nagyon kellemetlen lesz minden szempontból, mivel Moszkva ürügyként használhatja fel a Ukrajna elleni nyílt fegyveres támadásra, mondván: támadás érte az orosz haderőt.

Az oroszok ezt az ürügyet gyakran alkalmazzák.

Így van, ez egy régről ismert koreográfia. Szintén az eszkaláció felé mutat, hogy nem tudjuk, a donyecki és a luhanszki népköztársaságok elismerése pontosan milyen területekre terjed ki. Amikor 2014 májusában létrejöttek ezek a szakadár köztársaságok, jóval nagyobb területeket foglaltak el. Azóta azonban az ukrán erők visszaszorították a szakadárokat, akik nem tudták megtartani a teljes területet, ezért most ennek a két területnek a negyven százalékát birtokolják. Amennyiben viszont az eredeti kikiáltáskori köztársaságok területére vonatkozóan tekintik érvényesnek a hétfő esti elismerést, abban az esetben a szakadárok Oroszországgal együtt megpróbálhatják visszafoglalni Donyecki és Luhanszk megyéket, ezzel kiterjesztve a szakadár területek határait. Ez megint egy újabb lehetőséget biztosítana az orosz és a kijevi ukrán erők közötti harcok kialakulásához. Putyin kijelentései arra utalnak, hogy az utóbbi a valószínűsíthető, tehát a két megye kikiáltáskori területére vonatkozik a népköztársaságok elismerése.

Michael Doran amerikai külpolitikai elemző, a Hudson Institute vezető kutatója szerint Putyin az egész fekete-tengeri partvidéket el fogja csatolni, egészen Romániáig. Ön ezt reális elképzelésnek tartja?

Mivel Oroszország egész Ukrajnát kívánja befolyásolni, benne van a pakliban, hogy megkísérli, de korántsem vagyok biztos abban, hogy megéri neki. Többek szerint előfordulhat, hogy a Dnyeszter bal partjáig tervezi majd kiterjeszteni az inváziót, amely az ország közel felét jelentené. A legtöbb elemző szerint ezt meg is tudná tenni Oroszország, a kérdés sokkal inkább az, az elfoglalt területeket a későbbiekben meg tudja-e tartani, illetve, ha igen, milyen áron. Egy nagy háború esetén a kulcskérdés nem a háború, hanem a béke megnyerése lesz Moszkva szempontjából. Ki tartaná fenn, ki finanszírozná, ki lépne fel az ott ellenálló erőkkel szemben, ki halna meg érte? Ha most például az oroszok Odesszáig elfoglalják az országot, biztos hogy lelkesen fogadják majd őket? Természetesen keríthetnek olyan figurákat, akik az ígérik, hogy rendet teremtenek és képviselik az orosz érdekeket, de ez nem jött össze már 2014-ben sem. A szeparatizmus megmarad kelet-ukrajnai jelenségnek. Hatalmas ellenállással kellene számolnia annak, aki az elfoglalt területeken hatalmat akarna gyakorolni. Arról nem is beszélve, hogy egy tartós megszállás rengeteg orosz áldozatot is követelne. Az oroszok csak addig örülnek az ilyen katonai akciónak, amíg nincsen, vagy kevés az orosz áldozat. De egy idő után, ha sok orosz katona hal meg Ukrajnában, el fog szállni a lelkesedés. Fontos azonban látni azt is, hogy nem kell Moszkvának bevállalnia nagy területek elfoglalását ahhoz, hogy komoly problémákat okozzon Ukrajnának. Az ukrán haderő tüzérségi eszközökkel, rakétákkal való szétverésével és gyengítésével éppúgy elégedett lesz Oroszország. Ez stratégiailag persze kockázatos, mert egy háborúban legyengült állam fegyveres szervezeteket és terroristák termelhet ki, akik Ukrajna közvetlen környezetét is fenyegethetik. Ráadásul feltételezéseim szerint Ukrajna területe elég nagy egy komolyabb ellenállási mozgalom kialakulásához, és olyan katonai szervezetek megerősödéséhez, akik Oroszország biztonságát is fenyegethetik. Negyvenmillió ember esetében nyolc-tíz százaléknyi ellenálló is rengeteg. De hangsúlyozom: az ukrán hadsereget nemcsak földön lehet megverni, hanem rakétatámadásokkal, bombázásokkal, tüzérséggel is meg lehet gyengíteni. Nem kell Odesszába menniük az oroszoknak ahhoz, hogy vereséget mérjenek az ukrán haderőre.

Milyen hatással lehet a háború eszkalálódása Magyarország biztonságpolitikai helyzetére?

Minőségileg fog megváltozni Magyarország biztonsági környezete a szomszédjában zajló háború miatt, és egy nagy háború esetében látványosan romlani fog a kárpátaljai magyarság helyzete is. Komoly problémát okozó következmény lehet például egy menekültválság. A kárpátaljai magyarok tízezrei indulhatnak el Magyarország felé, vagy azért, mert ellehetetlenülnek a gazdasági körülmények, mert nem akarnak bevonulni, vagy mert az ukrán nacionalisták elűzik őket. A háború a kisebbségekre nézve mindig negatív hatással van, mert minden háború a többségi nemzet nacionalizmusát erősíti fel. Ezért reménykedem abban, hogy a szünet-forgatókönyvre kerül sor. Ebben az esetben nem következik be Ukrajna területének tömeges megszállása, ellenben megkezdődik a két kibővített köztársaság területének integrálása.

Miben reménykedik Putyin és az orosz vezetés?

A legfőbb céljuk Ukrajna nyugat felé való elmozdulásnak megakadályozása. Ebből a szempontból hosszú távon mindkét forgatókönyv negatív következményekkel jár, mert szerintem a jelenlegi orosz vezetés már elvesztette az ukrán társadalmat.

(Kiemelt kép: Korábbi, 2021. szeptember 1-jén készült interjúnk Tálas Péterrel. Fotó: Adrián Zoltán / 168.hu)