Már a halálos ütéssel fenyegették a Bujákon brutálisan megvert nőt, amikor néhányan bementek a szobába
Az ATV vendége volt az a miskolci családanya, akit néhány hete brutálisan összevert a volt barátja Bujákon. Orosz Bernadett a Jakupcsek Gabriella vendégeként elevenítette fel azt a éjszakát.
A hatgyerekes anya szerint K. Istvánnak kettős személyisége volt, amíg ugyanis a gyerekeivel afféle pótapaként bánt, befonta a kislánya haját, vele kegyetlenül viselkedett. Egyszer egy családi ünnepségen a férfi sokat ivott, majd egy betonfalba verte a nő fejét, később pedig, amikor a nő menekülni akart, leütötte. Feljelentést ezután senki sem tett.
Az a támadás, amely után a nő a Facebookon a nyilvánossághoz fordult, egy bujáki panzióban történt. A nő elkísérte a férfit egy vacsorára, amelyen K. István korábbi katonatársaival együtt vettek részt. Egy idő után ő felment a szobájába, lefeküdt aludni, húsz perccel később azonban arra ébredt, hogy a férfi az ágya szélén ül. K. István azzal vádolta, hogy van valakije, de a választ már nem várta meg, eldobta Orosz telefonját, majd ököllel ütött a homlokára. Azt mondta neki, hogy még senki sem járatta így le a katonatársai előtt, ezért megdöglik.
Orosz a telefonjáért nyúlt, de a férfi újra ütött. Bernadett szerint a kiabálását azért nem hallhatta senki, mert „pár kiabálás után megfékezett. Nem kiabálhattam.”

A férfi lefogta a kezeit, hogy ne tudja védeni az arcát, és amikor lecsúszott az ágyról, a férfi bevágta a fotelbe, majd a kávézóasztalba verte a fejét. K. István ezután azt mondta neki, hogy ha bármit mond, megöli. A nő próbálta győzködni, hogy ha ezen a ponton megáll a történet, akkor senki nem fogja megtudni, mi történt, de a férfi ezt nem fogadta el.
„Ezek után, amit tettem veled, biztos, hogy nem szerethetsz”
- mondta a nőnek.
– Hanyatt kerültem, fojtogatni kezdett, éreztem, hogy az orromon nem kapok levegőt, folyt a torkomon a vér, azt hittem, ott a vége”
- mesélte Orosz az ATV műsorában. Végül sikerült kirohannia a folyosóra, ahol már sikoltott, ahogyan csak tudott, de senki nem érkezett a segítségére. A férfi ekkor visszarángatta a szobába, és közölte, hogy élve nem hagyja el a szobát. Ha csak egy szót is szól, megkapja az utolsó ütést, és vége – fenyegetőzött, ekkor a nő lépteket hallott a folyosón. A kint álldogálók végül bementek. Nekik azt mondta a férfi, hogy a vérző nőnek semmi baja, csak beverte a fejét az asztalba.
Az ügyben végül súlyos testi sértés miatt indult nyomozás, de Orosz Bernadett ügyvédje korábban azt mondta, hogy az eset ennél sokkal súlyosabb: minimum életveszélyt okozó testi sértés, de az is lehet, hogy életellenes cselekedet volt.
Orosz a bántalmazás után pár nappal a 168 Órának azt mesélte, hogy amikor a férfi egyszer korábban megverte, azt mondta neki, hogy a falon lógó szamurájkarddal fogja elvágni a torkát.