Örömódával a történelemhamisítás ellen

Június 21-e a nyár napforduló, Szent Iván éje, a fény ünnepe. A magyar történelemnek azonban ez az egyik legsötétebb napja volt: hetven évvel ezelőtt mintegy 200 ezer zsidónak nyilvánított budapesti lakost kényszerítettek arra, hogy elhagyják az otthonaikat és csillagos házakba költözzenek. Ekkora már szinte a teljes vidéki zsidóságot bevagonírozták és halálgyárakba szállították – Gábriel arkangyal ártatlan országából. Több mint 400 ezren „mentek a füstbe” – magyar állampolgárok.

Angyali üdvözletet tán mégsem érdemelne a borzalmas Horthy-kor.

Ám vannak ma köztünk lélekben aggastyán „ifjú demokraták”, akik az idei Holokauszt Emlékévben, nemzeti szuvenírként, Horthy-skanzenné alakítják át a fővárost. A Kossuth-téren visszaállítják az 1944-es állapotokat, a Szabadság téren pedig épül a német megszállás emlékműve. A Nagy Emlékezetvesztő Mű, amely szimbolikusan üzeni: Gábriel arkangyal magyar népe csupán áldozata volt a gonosz német birodalmi sasnak. A deportálásokért is kizárólag a nácik voltak felelősek.

– Nemzeti hazugság kőbe vésve. – summázza véleményét a szoborról Fischer Ádám karmester, aki azért jött el ezen a napon a Szabadság térre, hogy elvezényelje az Európai Unió himnuszát.

Nem profi kórusnak, hanem nekünk, hétköznapi pesti embereknek. A közös éneklésbe bárki bekapcsolódhatott, aki úgy érezte, Örömódával is lehet küzdeni a történelemhamisítás ellen, és kiállni az európai értékekért.

A demonstrációt a Szabadság téri tüntetők csoportja szervezte. Június 21-én, éppen hetvenöt napja tiltakoznak az emlékmű felépítése ellen. Nem eredménytelenül! Bár a szobrot eredetileg a német bevonulás napjára, március 19-re akarták átadni, a határidőt kitolták Orbán Viktor születésnapjára, május 31-re. De még mindig csak félkészen áll a mű: idomtalan oszlopai kimerednek a földből, fegyveres rendőrkordon szigorú védelmében. Huszonöt évvel a rendszerváltás után karhatalmi felügyelettel készül a Nemzeti Együttműködés emlékműve.

Ám a Szabadság téren már tömegek gyülekeznek, hogy együtt énekeljenek Fischer Ádámmal.

Tegyük hozzá: ez is hungarikum! Világhírű karmesterek nem szoktak az utca népének vezényelni. Karmesteri pulpitus helyett ládák tetején egyensúlyoz Fischer Ádám, s lelkesen diktálja a taktust, dirigál a tömegnek:

– A baloldal kissé lemaradt, a jobboldalon állók vegyenek vissza a hangerőből!

Nevetés hullámzik végig a téren. A szervezők ötszáz példányban nyomtatták ki az Örömóda szövegét, de annyian vagyunk, hogy nem jutott példány mindenkinek.

– Javaslom, kezdjük G-dúrban, de nem akarok erről kétharmaddal dönteni! – nevetteti kórusát a dirigens.

És ahogyan teli torokból éneklünk, mintha tényleg fellángolna a lelkünkben valami. „Égi szikra, szent öröm.” – zúgjuk a hűvös pesti szürkületben.
Tény, ami tény, az ilyen élmény nagyon ritka, „drága vendég” nálunk.

Fischer Ádám pedig az Örömóda történetét magyarázza. Beethoven eredetileg a szabadság ódájának szánta művét, ám az akkori politikai cenzúra miatt, szabadságról nem lehetett énekelni. Így került dal szövegébe az öröm kifejezés.

– Énekeljünk most mi is az örömről, de gondoljon mindenki a szabadságra! – biztat minket karmesterünk.

Elégedett lehet az énekkarával, hiszen a szólamokba nem keveredik hamis hang. A demokrácia kórusában ezúttal teljes összhangban zendül a jobb és baloldal. „S testvér lészen minden ember” – harsogjuk a rendőrsorfal előtt.

Fischer Ádám aztán bejelenti: szívesen eljön minden évben a Szabadság térre, hogy vezényelje honfitársait. Üdvrivalgás fogadja szavait.

A téren látni néhány politikust is. Lendvai Ildikónál is ott az Örömóda nyomtatott szövege.

Kérdezzük: a szocialista pártból egyedül énekel itt?

– A budapesti képviselők közül többeket láttam, de én most nem politikusként jöttem, hanem civilként.

– Ildikó már többször velünk tiltakozott az emlékmű ellen. – helyesel egy középkorú hölgy.

Feltűnnek a sokaságban közismert arcok is. Például Mohácsi András szobrászművész, aki nemrég nyilatkozott a 168 Órának a jobboldal ízlésdiktatúrájáról. Aztán ott van Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke is, Kende Péter szociológus, de még mielőtt szót válthatnánk velük, elsodródnak a szabadság hullámzó soraiban.

Az lenne jó, ha mindennap ennyien lennénk – jegyzik meg a tüntetők közül többen is.

Fischer Ádámot a Carnegie Hallban sem éljenezhetnék őszintébben. A rögtönzött utcai koncert után a muzsikus nyilatkozik a 168 Órának. Azt mondja, az ő ötlete volt, hogy Beethoven Örömódáját énekeljük, s egyáltalán nem számított arra, ennyien eljönnek.

Az üzenet nem csak a magyar politikai vezetésnek, de a külföldnek is szól: nagyon sokan vannak itt, akiknek fontosak az európai értékek. A Horthy-rendszer rehabilitálása nem csak Magyarországnak szégyen, de az egész kontinensnek veszélyt jelent.

– Az antiszemita, gyűlöletkeltő eszmék felerősödése veszélyes. De a horthyzmus lényegéhez tartozott az irredentizmus is. Ennek újraélesztése nagyon kockázatos most, amikor háború dúl Ukrajnában. Európa vezetői ezt nem tolerálhatják. – teszi hozzá a művész.

A Szabadság téri zenés demonstráció többet javíthat a magyarok nemzetközi megítélésén, mint bármennyi kormányzati pávatánc. Köszönet érte azoknak, akik az eseményt megszervezték, és akik együtt énekelték a szabadság himnuszát.

„Tegyünk jót, ahol csak lehet, szeressük mindennél jobban a szabadságot, ne tagadjuk meg soha az igazságot, még a trón előtt sem.” – írta egykoron a nagy német komponista.

Kortársunk, Beethoven szavai ma, Magyarországon mindennél aktuálisabbak.